Erdélyi Béla kiállítása a Munkácsy Magyar Házban
 / Kultúra

Erdélyi Bélának, a kárpátaljai festőiskola megalapítójának életútja jól példázza, hogy a tehetség csupán egy megfelelő alap. Ahhoz, hogy valaki kiemelkedő, netán korszakalkotó művésszé váljon, ennél sokkal többre van szükség. Állandó önképzésre, a kor irodalmi, képzőművészeti, zenei törekvéseinek alapos ismeretére, és nem mellékesen, az élet értelmét kereső filozófiai kérdések állandó boncolgatására, hangzott el azon a megnyitón, amelyen a művész korai alkotásait, elsősorban grafikáit, karikatúráit, kéziratait mutatták be. A néhány héten át tartó kiállításnak a Latorca-parti város központjában álló Munkácsy Mihály Magyar Ház adott otthont.

A szépszámú egybegyűltet Pfeifer Anita, az intézmény kulturális menedzsere köszöntötte, s azt ígérte, hogy ha a világjárvány-helyzet megengedi, akkor az idelátogatóknak a további hónapokban is hasonló nagyszerű szellemi kalandokban lesz részük.

Kopriva Attila, a kiállítás kurátora beszámolt róla, hogy a múlt század első évtizedeiben mozgalmas kulturális élet zajlott Munkácson, s ebbe aktívan bekapcsolódott Erdélyi Béla és Boksay József is. Erdélyi Béla a Budapesti Művészeti Akadémia elvégzése után nem sokáig maradt Munkácson, tizenkét évig tartó tanulmányútra indult Nyugat-Európába, hosszabb időt töltve Münchenben. De felkereste Párizst, Rómát és Nápolyt is, járt Velencében, Firenzében. A XX. század kezdetének legmodernebb európai eszméiből, kortárs művészetéből táplálkozva megpróbálta megérteni ennek a kornak a szellemét. Erdélyi életútja és filozófiája nem kevésbé festői, mint a művészete, hangsúlyozta Kopriva Attila. A művész gondolatait, érzéseit expresszív mondatokba foglalja, és ezeket rendszeresen leírja naplójában. A művész megmagyarázza az IMEN – maga a művész által kreált szó – jelentését, mely Isten, művészet szeretet és a végtelenség fogalmak egységéből áll össze. Később azt fejti ki, hogy az IMEN egy nagy ismeretlen túlvilági titok, mely figyeli a művész minden lépését: ezért ne azt nézzük, hogy honnan és hová szeretnénk eljutni, hanem legfőképpen arra figyeljünk, ahol tartunk.

Az Erdélyi-életmű nagyszerű ismerője, Ivan Nebesznih, aki 2012-ben monográfiát jelentetett meg a művész életéről, azt hangsúlyozta, hogy vidékünk képzőművészetének fejlődése egészen másképp alakul, ha nincs ez a korszakalkotó művész.

Szilágyi Mátyás, Magyarország beregszászi főkonzulja arra mutatott rá, hogy az itt látható művek ugyan Erdélyi munkásságának korai szakaszából valók, ám már ekkor felsejlik a művész virtuóz rajztudása.

Erdélyi Béla műveinek izgalmasságát és érzelmi gazdagságát legfőképpen az adja, hogy a festőben – aki egyben regényíró és számos elmélkedés szerzője – állandóan ott munkál az ellentét, amely a világot megalkotó Isten tökéletessége és az ember esendősége között feszül, hangsúlyozta Popovics Béla helytörténész. Erdélyi meggyőződése, hogy a tökéletesség felé vezető rögös út a művészeteken át vezet, ezért is van olyan nagy szükség rá. Mert az nem csupán a katarzist hozza el, de mindannyiunk számára a világ megértését is elősegíti.

A kiállítás megnyitóját a Szerhij Dobos vezette String Quartett muzsikusainak virtuóz játéka tette még meghittebbé.

Kovács Elemér

Erdélyi Béla kiállítása a Munkácsy Magyar Házban
Erdélyi Béla kiállítása a Munkácsy Magyar Házban
Erdélyi Béla kiállítása a Munkácsy Magyar Házban
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.