Súlyos biztonsági mulasztások vezettek egy turista halálához Kárpátalján, két felelős ellen vádat emeltek.

Méltatták a 75 éves Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas költő, író és folklórkutató munkásságát.

Több ezer euróért szerveztek illegális határátlépéseket, négy gyanúsított őrizetben.

Ebben kulcsszerepet játszik az orosz állami vagyon befagyasztása is.

Egy örmény állampolgár 2008 óta élt dokumentumok nélkül Beregszászon. A hatóságok megbírságolták és kitoloncolják Ukrajnából.

A támadás következtében tűz ütött ki, amelyet a tűzoltók rövid időn belül eloltottak.

Az Ukrán Állami Adószolgálat nevében terjedő hamis e-mailek vírusos mellékleteket tartalmaznak.

Ukrajna elnöke szerint a Közel-Keleten zajló események közvetlen hatással vannak az ukrajnai békefolyamatra, és jelentősen lassítják azt.

Az energiahiány, a munkaerőhiány és az elégtelen intézményépítés a három fő probléma.

A H–101 típusú rakéta harci része közvetlenül a hálószobába repült be, miközben a lány ott aludt.

Úgy fogalmazott, a jelenlegi nemzedéktől függ, hogy az emberiség további történelme során a napfényes égbolt alatt, vagy beton óvóhelyeken, drónoktól fenyegetve élhet-e tovább.

Dr. Bubo szerint: „Aki nyavalyog, de nem változtat, annak még nem fáj eléggé”.

Közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.

Annak dacára, hogy szinte minden ország határozottan egyetért azzal, amit teszünk.

Két kazettás rakéta jelentős anyagi pusztítást okozott több helyen a közép-izraeli térségben.

Zelenszkij alaptalannak nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint Ukrajna szándékosan akadályozná az olajszállítást a Barátság vezetéken.

A kormány teljesíti a csatlakozási feltételeket, folytatja a reformokat, amelyekről beszámol az Európai Unió vezetésének.

Ekkora mennyiséghez körülbelül 2–3 ezer elfogó drónra van szükség.

Több mint egy év után erősítették meg: elesett egy kárpátaljai katona, Poplavszkij Roland.

A fiatal védő 1993. december 21-én született, és a Királyháza (Korolevo) lakója volt.