Ünnepi keretek között, Isten áldását kérve bocsátotta útjára végzős hallgatóit a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem.

Több mint egy évtizeddel a huszti rablótámadás után 14 év börtönre ítélték a visszaeső elkövetőt. A nyomozás sikerét a helyszínen talált sapkán rögzített DNS-bizonyíték hozta meg.

Az édesanyák és lányaik a Beregardói Levendulamezőre látogattak el közösen, ahol színes programok várták őket.

A Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága kiemelt feladatának tekinti a Beregszászhoz és a Bereg-vidékhez kötődő, példamutató életutat bejárt nők emlékének ápolását.

Az igazi szezon az alagutas dinnye megjelenésével kezdődik.

Halálos baleset történt a Técsői járásban fekvő Dubovén. Egy 70 éves férfi cseresznyeszedés közben leesett a létráról, a mentők már nem tudták megmenteni az életét.

Halálos vita tört ki Nagyberegen: egy 46 éves férfi baltával megölte 27 éves ismerősét, majd elmenekült. A rendőrség egy erdős területen fogta el a gyanúsítottat.

A Zakarpattyaoblenerho közzétette a július 1-jére érvényes óránkénti áramszünetek menetrendjét. A korlátozásokat az Ukrenerho által meghatározott fogyasztási határértékek alapján vezetik be.

Akut alkoholmérgezés miatt intenzív osztályra szállítottak egy 13 éves lányt Munkácson. Az esetről a rendőrséget is értesítették.

3000 doboz cigarettát, három drónt és több eszközt foglaltak le a határőrök Kárpátalján. A gyanúsított a román határon próbált csempészni.

Június 29-én elbúcsúztatták Frindt Joszipot, az orosz-ukrán háború veteránját. A zaporizzsjai fronton sebesült meg, hosszú kezelés után hunyt el.

Katonai szolgálata teljesítése közben elhunyt Romanjuk Mikola, Bótrágy község lakosa. A Beregszászi Járási Katonai Adminisztráció részvétét fejezte ki a családnak.

A görögkatolikus felekezeti oktatás Kárpátalján évszázadokon át szorosan összefonódott az egyház életével.

A Zakarpattyaoblenerho közzétette a június 30-ra érvényes óránkénti áramszünetek menetrendjét. Az áramkorlátozásokat az Ukrenerho által meghatározott fogyasztási határértékek alapján vezetik be.

Hivatalosan is megerősítették a nagybocskói származású Valentin Bazsura halálhírét. A katonát csaknem másfél évig eltűntként tartották nyilván.

A rendőrség őrizetbe vett egy 65 éves nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy családi vita során halálos fejsérüléseket okozott 64 éves férjének a Rahói járásban.

A rahói rendőrök őrizetbe vettek egy 16 éves fiút, aki a gyanú szerint megrongálta a térfigyelő kamerákat, majd feltörte egy vállalkozás széfjét és jelentős összegű készpénzt lopott.

Árokba hajtott egy 20 éves autóvezető a Huszti járásban található Szinevir településen. A fiatal férfi súlyos sérüléseket szenvedett, eszméletlen állapotban szállították kórházba.

A gyermekek számára szervezett nyári táborok palettája idén egy új, hiánypótló kezdeményezéssel gazdagodott.

A Nagyszőlősi Városi Tanács közölte, hogy a 40 éves Vaszil Szopko katona 2024. november 12-én életét vesztette Ukrajna védelme során.