Döbbenetes felfedezést tettek a Szaturnusznál
Döbbenetes felfedezést tettek a Szaturnusznál
 / Kékfény

Egy csillagászokból álló kutatócsoport 128 új holdat azonosított a Szaturnusz körül. Jelenleg a gázóriás 274 ismert holddal rendelkezik – csaknem kétszer annyival, mint a Naprendszer összes többi bolygója együttvéve.

Hirdetés

A felfedezéssel a Szaturnusz rekorderré vált a holdak számát illetően, megelőzve a korábbi listavezető Jupitert, amelynek 95 holdja ismert. A kutatók a munka kezdeti szakaszában még csak 62 új égitestet vettek észre, ám halvány jelek utaltak arra, hogy további rejtőzködő objektumok is lehetnek a bolygó körül. A 2023-as megfigyelések igazolták ezt a gyanút - írja az origo.hu.

Edward Ashton, a tajvani Academia Sinica Csillagászati és Asztrofizikai Intézet posztdoktori kutatója, a felfedezés vezetője így nyilatkozott:

Biztosan állíthatjuk, hogy 128 új holdat találtunk. A számításaink alapján nem valószínű, hogy a Jupiter valaha is utolérheti a Szaturnuszt.”

Az újonnan azonosított égitestek létezését a héten a Nemzetközi Csillagászati Unió hivatalosan is elismerte. Jelenleg csak sorszámokkal és betűkkel azonosítják őket, de később – a hagyományoknak megfelelően – különböző mitikus istenek neveit kapják majd. A holdak többsége északi istenek után kapja nevét, ezért a szakértőknek alaposabban kell tanulmányozniuk a skandináv mitológia kevésbé ismert alakjait is.

„Nem elképzelhetetlen, hogy később lazítani kell a névadási szabályokon” – jegyezte meg Ashton.

Hogyan fedezték fel a Szaturnusz új holdjait?

A kutatók által használt módszer lényege, hogy az égitestek pályáját követve sorozatfelvételeket készítenek, majd ezek kombinálásával teszik láthatóvá a halvány objektumokat. Az észlelt holdak szabálytalan alakú, alig néhány kilométeres, krumpli formájú objektumok. Az ilyen kis méretű holdak rohamosan növekvő száma azt a kérdést is felveti, mit tekinthetünk valójában holdnak.

Erre nincs hivatalos definíció, pedig szükség lenne rá”

– magyarázta Ashton.

A kutató hozzátette, hogy csapata valószínűleg elérte a műszereik képességeinek határait. „A jelenlegi technológiával nem hiszem, hogy többet ki tudnánk hozni a Szaturnusz, az Uránusz vagy a Neptunusz holdjainak megfigyeléséből.”

A Szaturnusz gyűrűinek eredetét is megfejthetik

Az apró holdak alapos vizsgálata bepillantást engedhet a Naprendszer kialakulásának viharos korszakába, amikor a bolygók instabil pályákon mozogtak, és gyakoriak voltak az ütközések. Az újonnan felfedezett objektumok csoportokba rendeződése arra utal, hogy korábbi nagyobb égitestek összeütközésének törmelékei lehetnek, és vélhetően az utóbbi százmillió évben keletkeztek. Ezek az égitestek nagy, elliptikus pályákon keringenek, pályasíkjuk pedig jelentősen eltér a bolygóhoz közelebb eső holdakétól.

A Szaturnusz körül keringő holdak tanulmányozásával arra is választ kaphatunk, miként keletkeztek a bolygó ikonikus gyűrűi. Elképzelhető, hogy ezek korábbi holdak maradványai.

A Mars körül is szokatlan objektumok keringenek

Az Európai Űrügynökség (ESA) Hera nevű űrszondája hamarosan elrepül a Mars mellett, és mindössze 300 kilométerre közelíti meg a bolygó Deimos nevű holdját. Ez a körülbelül 7 kilométer átmérőjű égitest vagy egy korábbi nagy ütközés maradványa, vagy befogott kisbolygó lehet. A Hera a Mars nagyobbik holdját, a Phobost is megfigyeli, mielőtt továbbutazna a Dimorphos nevű aszteroidához, amelynek korábban egy NASA-szonda szándékosan nekiütközött. Az amerikai űrügynökség ezzel a manőverrel azt kívánta tesztelni, képesek-e eltéríteni egy potenciálisan veszélyes aszteroida pályáját. A Hera részletesen vizsgálja majd az ütközés helyszínét, ami segíthet olyan technológiák kifejlesztésében, amelyekkel kivédhetővé válna a Földet fenyegető aszteroidák becsapódása.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.