A Kárpátaljai Rendőrség és az SZBU munkatársai közösen leplezték le a Técsői járásban élő, 34 éves földrajztanárt, aki katonaköteles férfiak illegális szökését szervezte az ukrán–román határon.
Erről a Kárpátaljai Megyei Rendőr-főkapitányság számolt be Facebook-oldalán.
A közlemény szerint a férfi, aki a Técsői járásban található Uszt-Csorna (Királymező) településen él, jól ismerte a környék földrajzi adottságait, ezért saját útvonalakat dolgozott ki az illegális határátlépéshez, megkerülve az ellenőrző pontokat. Emellett részletes instrukciókat adott azoknak, akik szökni akartak.
5 500 dollárért szöktetett volna át egy férfit
A nyomozás során kiderült, hogy a tanár 5 500 dollárért vállalta egy 30 éves férfi átszöktetését Romániába, a Tisza folyón keresztül.
A rendőrök tetten érték a férfit: a gyanúsítottat akkor tartóztatták le, amikor átvette a pénzt a „kliensétől”. A helyszínen lefoglaltak két mobiltelefont és a kapott összeget.
A tanárt azonnal őrizetbe vették a Büntetőeljárási Törvénykönyv 208. cikke alapján.
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, ugyanakkor lehetőséget biztosított óvadék ellenében történő szabadlábra helyezésre.
Az ügyben a Técsői Járási Ügyészség irányításával folyik a további nyomozás.
Korábban hírt adtunk róla, hogy négy huszti férfit tartóztattak fel a Munkácsi Határőregység határőrei, akik a Tiszán keresztül akarták illegálisan elhagyni Ukrajnát. Magyarországra akartak eljutni. A határsértők ellen közigazgatási szabálysértési jegyzőkönyvet vettek fel. Az ügyeket bíróság elé utalták.
A Beregszászi járásban két nőt vettek őrizetbe, akik öt katonaköteles férfi illegális határátlépését próbálták megszervezni Vári közelében. A határőrség közlése szerint a férfiak mindegyikénél gumibelsők voltak, amelyekkel át akartak kelni a Tisza folyón, hogy illegálisan bejussanak Magyarországra. A velük gyalogló nőknek kellett volna segíteniük az elkövetőknek eljutni az államhatárig.
A Munkácsi Határőregység leleplezett egy családi bűnbandát, amely kenyérszállító furgon segítségével próbált katonaköteles férfiakat illegálisan átcsempészni Romániába. A „szolgáltatás” díja 5 ezer amerikai dollár volt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke