Andrij Portnov, az ukrán elnöki hivatal egykori helyettes vezetője az áldozata annak a merényletnek, amelyet egy madridi magániskola bejáratánál követtek el szerda reggel - közölte a spanyol belügyminisztérium, megerősítve ezzel a spanyol sajtóban megjelent információkat.
A helyszíni beszámolók szerint a főváros agglomerációjában található Pozuelo de Alarcónban, az American School Madrid épületénél több lövést lehetett hallani, a szemtanúk pedig 2-3 három embert láttak elszaladni a közeli erdős terület felé.
A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani a földön fekvő férfinál, akit sajtóinformációk szerint három lövés ért, egy a fején és kettő a testén.
A hatóságok elkerítették a merénylet helyszínét és keresés indítottak az elkövetők után.
A spanyol közszolgálati televízió (TVE) ismertette az iskola szülőknek küldött levelét, amelyben hangsúlyozta, hogy a gyerekek biztonságban vannak az intézményben, és közölte azt is, hogy az áldozat feltehetően tanulójuk szülője.
A spanyol belügyminisztérium tájékoztatása szerint az áldozat Andrij Portnov, 52 éves ukrán állampolgár.
Portnov 2011-2014 között volt Viktor Janukovics elnöki adminisztrációjának helyettes vezetője, előtte öt évig Julija Timosenko egykori miniszterelnök csapatának vezető jogásza volt.
2014-ben elmenekült az országból, az ukrán hatóságok pedig vizsgálatot indítottak ellene hazaárulás gyanújával. A főügyészség 2014-ben nemzetközi körözést adott ki a Majdan-tüntetők lelövetésében játszott szerepéért. Portnovnak később peres úton sikerült elérnie, hogy megszüntessék ellene az eljárásokat és visszavonják a körözést.
A Cadena Ser rádióadó felidézte: Andrij Portnovot az Európai Unió szankciókkal sújtotta állami pénzeszközökkel való visszaélés, valamint az emberi jogok megsértése miatt Ukrajnában, és ugyan felmentették, de az ukrán titkosszolgálat nyomozást indított ellene Oroszországhoz való kötődése miatt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.