Ukrán hadsereg. Illusztráció
Ukrán hadsereg. Illusztráció

MTI

 / Kékfény

Megérkeztek Nagy-Britanniába azok az ukrán katonák, akiket az ukrán fegyveres erőknek felajánlott brit gyártmányú AS90-es önjáró lövegek üzemeltetésére képeznek ki a brit hadsereg szakértői - közölte hétfőn a londoni védelmi minisztérium.

A tárca a Twitteren közzétett rövid tájékoztatásban nem részletezte a kiképzésre érkezett ukrán katonák számát. Az ismertetéshez mellékelt három fotó közül kettőn az látszik, hogy az ukrán kontingens civil ruhás tagjai a brit királyi légierő (RAF) egyik Airbus A330 Voyager repülőgépéből szállnak ki egy meg nem nevezett brit katonai repülőtéren, a harmadik fotó az AS90-es lövegtípus egyik példányát ábrázolja.

A brit védelmi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint az ukrán egység a hétvégén érkezett Nagy-Britanniába, hogy elsajátítsa az AS90-esek működtetéséhez szükséges ismereteket.

Ez a második olyan ukrán kontingens, amely brit páncélozott harceszközök működtetésére szóló kiképzés céljából utazott Nagy-Britanniába. Január utolsó napjaiban azok a katonák érkeztek meg, akik az Ukrajnának ugyancsak felajánlott brit Challenger 2 harckocsik üzemeltetését tanulják.

A brit kormány a nyugati NATO-szövetségesek közül elsőként hozott döntést páncélosok ukrajnai szállításáról.

A Downing Street január 15-én jelentette be, hogy Ukrajna 14 Challenger 2 harckocsit és "hozzávetőleg harminc" AS90 önjáró löveget kap Nagy-Britanniától.

A Challenger 2 brit tervezésű és gyártású, 120 milliméteres löveggel felszerelt, 75 tonna össztömegű harckocsi, amely 1998 óta áll hadrendben a brit hadseregben.

Az ugyancsak brit tervezésű és gyártású, 45,7 tonna önsúlyú AS90 önjáró lövegeket 1992-ben rendszeresítették a brit fegyveres erőknél.

A londoni miniszterelnöki hivatal már a páncélosok ukrajnai szállításáról szóló bejelentéssel egy időben közölte, hogy hamarosan megkezdődik az ukrán katonák kiképzése is a Challenger 2 harckocsik és az AS90-es önjáró lövegek üzemeltetésére, részeként annak a programnak, amelynek keretében több ezer ukrán katona kapott nagy-britanniai kiképzést az elmúlt hat hónapban.

Arról nem hangzott el hivatalos tájékoztatás, hogy a kiképzési programok meddig tartanak, és arról sem, hogy Ukrajna mikor juthat hozzá az első brit harckocsikhoz és önjáró lövegekhez.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.