Oroszország újabb légicsapást mért Ukrajnára éjjel, a robotrepülőgépek és drónok együttes támadásának egy halálos áldozata és sebesültjei is vannak – közölték az ukrán hatóságok pénteken.
Az ukrán hadsereg vezérkara arról számolt be, hogy a támadás hat órán át tartott. Hozzátette, hogy az ukrán légvédelem hat rakétából négyet, 16 drónból pedig tízet lelőtt.
A belügyminisztérium azt közölte, hogy
egy ember meghalt, három megsebesült, és négy épület is megsemmisült.
A hatóságok a Telegram üzenetküldő alkalmazáson képeket tettek közzé a tűzoltókról, akik lakóházak füstölgő roncsai mellett dolgoztak.
A légierő azt is közölte, hogy
egy korábbi támadás során, csütörtök este két robotrepülőgép csapódott be egy polgári objektumba a közép-ukrajnai Cserkaszi régióban.
Ihor Taburec, a Cserkaszi terület kormányzója arról tájékoztatott, hogy legalább nyolc ember megsebesült abban a csapásban, amely szerinte egy autómosót és egy ipari objektumot ért.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.