Korrupció. Illusztráció
Korrupció. Illusztráció
 / Kékfény

Korrupciós vádak miatt előzetes letartóztatásba helyezte az ukrán hatóság Andrij Szmirnovot, aki korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalának egyik vezető beosztottja volt. A Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróság döntése értelmében legalább május 22-ig rács mögött marad, miután a hatóságok szerint törvénytelenül szerzett javakat próbált legalizálni, valamint jelentős összegű kenőpénzt fogadott el.

Hirdetés

Szmirnov 2019 őszétől 2024 márciusáig töltötte be az elnöki hivatal helyettes vezetői tisztségét. Felmentéséről hivatalos indoklás nem született. Védője szerint a mostani intézkedés megalapozatlan, új bizonyítékokat nem mutattak be, és az eljárás hónapok óta nem haladt előre – írja a Kyiv Independent.

A bíróság ennek ellenére 18 millió hrivnyás óvadékot állapított meg, ami mintegy 430 ezer amerikai dollárnak felel meg.

Az ukrán korrupcióellenes nyomozók szerint Szmirnov 2020 és 2022 között olyan mértékű vagyongyarapodást mutatott, amely nincs arányban a hivatalosan bevallott jövedelmével. A gyanú szerint luxusautókat, motorokat, ingatlanokat és telkeket vásárolt, részben más családtagok nevére íratva, de továbbra is ő rendelkezett ezekkel. A vagyon eredete azonban megkérdőjelezhető.

A hatóságok szerint a volt hivatalnok érintett lehetett pénzmosásban is. A nyomozás eddigi adatai alapján csaknem 6,5 millió hrivnyát (kb. 157 ezer dollárt) mozgathatott meg különféle ingatlanberuházásokon keresztül, amelyeket egy általa nem hivatalosan irányított cég finanszírozott.

Ezek az építkezések többek között az odesszai tengerparton zajlottak.

A vádhatóság szerint 2022-ben további, mintegy 100 ezer dollár értékű építőipari szolgáltatást is elfogadott, cserébe pedig befolyását felhasználva próbált meg hatni egy közbeszerzési döntésre - közölte a hirado.hu.


 


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.