A két cserkaszi rendőrt és társukat egy tizenhét éves lány csoportos megerőszakolásával gyanúsítanak Ukrajnában - közölte az RBC-Ukraine az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) Telegram csatornájára hivatkozva.
A nyomozók adatai alapján három férfi alkoholt fogyasztott egyikük cserkaszi lakásában. Később egy ismerős lány is csatlakozott hozzájuk. Alkoholt ittak, majd testi erőt alkalmazva megerőszakolták a lányt.
Az elkövetőket letartóztatták, akik kategorikusan tagadják bűnösségüket. A rendfenntartókat és társukat kiskorú csoportban elkövetett megerőszakolásával gyanúsítják - írták a bejegyzésben
Ha bűnösségük beigazolódik, akkor a hatályos törvények szerint a büntetésük 12 évig terjedő szabadságvesztés lehet.
Jelenleg is folyik az előzetes vizsgálat, a cselekmény valamennyi körülményének megállapítása, a tanúk kihallgatása.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.