Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere

MTI

 / Kékfény

Eddig 16 ember köszönheti az életét a magyar mentőalakulatoknak, hamarosan pedig bővül a mentésben résztvevő magyar kontingens Törökországban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.

Hirdetés

A tárcavezető azt írta: 

"éjszaka és reggel is szívszorító hírek érkeztek Törökországból", a földrengés halálos áldozatainak száma megközelíti az öt és fél ezret, a sérülteké pedig a 35 ezret. 

A kutatási, mentési munkálatok kritikus fázisba érnek, de még mindig van remény arra, hogy túlélőket találnak a romok alatt - mutatott rá.

Közölte: már hat magyar kutató-mentő egység dolgozik Hatay tartományban. 

"Köszönjük és nagyra becsüljük az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Baptista Szeretetszolgálat, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, az Életjel Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a Református Szeretetszolgálat munkatársainak és önkénteseinek azt az áldozatos munkát, melyet végeztek az elmúlt órákban és napokban" 

- fogalmazott.

Kiemelte: 

eddig 16 ember köszönheti az életét, a túlélését a magyar mentőalakulatoknak.

Kitért rá: szerdán a Budapesti Önkéntes Mentőszervezet egysége is Törökországba érkezett, így délutántól már 156 főből és 28 kutyából áll a mentésben résztvevő magyar kontingens. 

"Büszkék vagyunk rájuk"

 - tette hozzá.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy a Fradi és a Kisvárda utánpótlás focistái jól vannak, csakúgy, mint az a 18 magyar, aki a katasztrófa sújtotta területen tartózkodik.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.