Erőteljes földrengés volt kedd reggel a Tibeti Autonóm Terület egyik legszentebb városa, Sigace közelében, a kínai állami média szerint a rengés halálos áldozatokat követelt és épületkárokat okozott.
A regionális katasztrófavédelmi központ közölte:
a pekingi idő szerint 9 óra 5 perckor bekövetkezett 6,8-es erősségű földrengésnek 95 halálos áldozata és több mint 130 sebesültje van, valamint több mint ezer épületben keletkeztek károk.
Az epicentrum Tingri megyében, 10 kilométer mélyen volt. Az epicentrum 20 kilométeres körzetében, 27 faluban mintegy 6900 ember él.
Sigace városban - a Pancsen Láma székhelyén - épületekben keletkeztek károk, többek között a közeli Lhatse város boltjainak homlokzatai leomlottak.
A rengést követően a Kínai Földrengésügyi Hivatal másodszintű vészhelyzeti szolgálatot indított, és munkacsoportot küldött a helyszínre, hogy segítsen a katasztrófaelhárításban.
A központi hatóságok mintegy 22 ezer eszközt, köztük sátrakat, pamutkabátokat, paplanokat és összecsukható ágyakat, valamint a magasan fekvő és fagyos területekre szánt speciális segélyanyagokat küldtek a földrengés sújtotta területre.
Több mint 1500 helyi tűzoltót és mentőmunkást küldtek a helyszínre.
A rengéseket Nepálban, Bhutánban és Észak-Indiában is érezni lehetett.
Nepál fővárosában, Katmanduban és az indiai Bihar államban a lakosok kimenekültek otthonaikból, bár ezekről a területekről nem jelentettek nagyobb károkat vagy áldozatokat.
A Himalája északi lábánál fekvő régió a tektonikus tevékenység miatt hajlamos a földrengésekre.
A 2008-as szecsuáni földrengés csaknem 70 ezer halálos áldozatot követelt, a 2015-ös nepáli földrengésben pedig mintegy kilencezren haltak meg.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.