Tűzeset. Illusztráció
Tűzeset. Illusztráció
 / Kékfény

Óriási tűz ütött ki a magyar határhoz közeli Eszéken, a város déli kijáratánál található Drava International műanyaggyárban – jelentette a horvát közszolgálati televízió szerdán a katasztrófavédelemre hivatkozva, adta hírül a hirado.hu.

Mato Lukic, az Eszék-Baranya megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője a médiának elmondta: a tűz valamivel éjfél után keletkezett, és a szél, amely hajnali négy óra körül felerősödött, megnehezíti az oltást. Jelenleg mintegy száz tűzoltó próbálja megfékezni a lángokat.

Lukic szerint a tüzet még nem sikerült csillapítani, és a füst mennyisége sem csökkent, de sikerült megelőzni egy nagyobb katasztrófát azzal, hogy gyúlékony anyagokat hoztak ki a raktárból. Szerinte az oltás napokig is eltarthat az erős szél, de olyan gyúlékony anyagok miatt is, mint a préselt műanyag.

A hatóságok reggel SMS-ben figyelmeztették a városrészhez közel lakó embereket, hogy zárjanak be minden ablakot, és tartózkodjanak minél kevesebbet a szabadban a káros gázok miatt, amelyek a tűz következtében kerültek a levegőbe.

A szél déli irányba, a szlavóniai falvak felé viszi a füstöt, ezért több környékbeli iskolában is szünetel az oktatás.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Címkék

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.