Europol. Illusztráció
Europol. Illusztráció

MTI

 / Kékfény

Kokaincsempész-bandára csaptak le a spanyol és a kolumbiai hatóságok Kolumbiában, a razziák során 26 embert őrizetbe vettek - jelentette be hétfőn az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, az akcióban támogatást nyújtó Europol.

Hirdetés

A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint a két, júniusban végrehajtott akcióban mintegy 70 kilogramm kábítószert, 245 ezer eurónyi (96 millió forint) készpénzt, 13 járművet és három lőfegyvert is lefoglaltak, valamint sikerült felderíteni a bűnszervezet által használt droglabort is.

A kolumbiai és spanyol állampolgárokból álló bűnbandát egy korábban feloszlatott kolumbiai félkatonai szervezet, a Bloque Central Bolívar egyik tagja vezette.

A nyomozás során fény derült arra, hogy a banda Kolumbiából gyümölcsszállítmányokban csempészte a kokaint a spanyolországi Malagába.

Az Europol a vizsgálatot a többi között igazságügyi szakértőkkel segítette.

A bűnüldöző szervek adatai szerint az utóbbi időben nőtt a száma és a kapacitása azoknak a droglaboroknak, ahol a kokaint egyre bonyolultabb módszerekkel dolgozzák fel, hogy a fogyasztók számára elérhető állapotba (kokain-hidroklorid) hozzák.

A nyers kokaint általában valamilyen hordozóanyagba, sok esetben faszénbe rejtve szállítják Európába, csökkentve annak a veszélyét, hogy a tengeri és a légi belépési pontokon rábukkanjanak.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.