Spanyolországban nagy erőkkel folytatódik a kutatómunka csütörtökön az özönvízszerű esőzések következtében kialakult, és eddig 95 emberéletet követelő áradásokban eltűntek után.
"Az eltűnt személyek felkutatása prioritást élvez"
- közölte Margarita Robles védelmi miniszter, aki beszámolt arról, hogy a hadsereg speciális egységeinek több mint 1200 katonája kapcsolódott be a kutatás-mentésbe a katasztrófa sújtotta térségekben.
Mint mondta, a katonák eddig több mint 100 embert mentetek ki és 24 ember holttestét találták meg.
A legtöbben, 45-en a Valencia tartományban található Paiporta településen vesztették életüket.
Az eltűnt személyek pontos számáról nem adtak felvilágosítást a hatóságok.
A régióban mintegy 500 embert kellett átmeneti szállásokon elhelyezni, mert otthonuk lakhatatlanná vált, de ennél jóval többen vannak azok, akik mindenüket elveszítették.
A közszolgáltatások sok helyen akadoznak, és még mindig több mint 100 ezren vannak áram nélkül.
Carlos Mazón, az autonóm régió elnöke bejelentette: a tartományi kormány 250 millió eurót mozgósít a károsultak azonnali és közvetlen megsegítésére, akik fejenként 6 ezer euróra számíthatnak.
A megsérült vasúti hálózat teljes helyreállítása hónapokat vesz majd igénybe
- tudatta Óscar Puente közlekedési miniszter.
Elmondta: az első becslések szerint a helyiérdekű vonalon összesen körülbelül 80 kilométernyi szakasz "megsemmisült", és teljességében ki kell cserélni. A Madrid-Valencia vonalon közlekedő gyorsvasút két-három hét múlva lesz újra használható.
A spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) további nagy mennyiségű csapadékra figyelmeztetett, a legmagasabb, piros fokozatú riasztást Castellón megye térségére adták ki.
A rendkívüli időjárás Valencia mellett súlyosan érintette még Kasztília-La Manchát, ahol két asszony vesztette életét és Andalúzia egyes részeit is, ahol egy idős férfi halt meg.
A tragédia miatt csütörtöktől három napos hivatalos gyászt hirdettek az országban, a központi kormány következő ülésén katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítja az érintett területeket.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.