Medvetámadás. Illusztráció
Medvetámadás. Illusztráció

Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült – közölte az észak-erdélyi megye katasztrófavédelmi felügyelősége (ISU).

Hirdetés

Az első információk szerint

a férfi eszméleténél volt a támadás után, a családtagjai segítették eljutni a helyszínre érkezett mentőautóig.

Gyorke Mihai Andrei, a települést is magába foglaló vadászterület felelőse a Timponline.ro besztercei hírportálnak úgy nyilatkozott: a férfi épp a település határában található csemegekukorica-földjét kerítette be villanypásztorral, miután azt többször megdézsmálta a medve. Az állat a kukoricatáblában volt, ekkor támadt rá a javait védeni próbáló gazdára. Az illetékes szerint egy bocsos anyamedvéről van szó, mely a támadás után elszaladt a helyszínről.

Elmondta: „a vadászterületen legalább 60 medvét számoltak, míg az optimális szám kettő lenne. A nagyvadak több mezőgazdasági területet tönkretettek, juhnyájra támadtak a térségben.”

Két hete egy fiatal nő életét vesztette a romániai Bucsecs-hegységben, miután egy turistaösvényen rátámadt egy medve.

A román képviselőház ennek hatására múlt hétfőn a túlszaporodott medveállomány ritkítását célzó vadászati kvótákról fogadott el törvénymódosítást. Ez a lakosság elleni támadások és anyagi károk megelőzése érdekében 2024-ben és 2025-ben is 426 barnamedve kilövését engedélyezi és évente 55 sürgősségi kilövést tesz lehetővé.

Az országban 7500 és 8100 közöttire teszik a vadon élő barnamedvék számát - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.