Saját lakása ablakából zuhant ki Vagyim Sztrojkin háborúellenes orosz dalszerző-énekes, miközben a biztonsági szolgálatok házkutatást tartottak nála – írja a The Kyiv Independent.
A szolgálatok azért keresték fel Sztrojkint, mert azzal vádolták, hogy pénzt adományozott az ukrán hadseregnek.
Az orosz média szerint miközben átkutatták a lakását, Sztrojkin elvonult az egyik szobába, majd
leugrott a tizedik emeleten lévő szentpétervári lakásából, és szörnyethalt.
Az egyik orosz sajtótermék öngyilkosságról írt.
A Nyomozó Hatóság nyomozást indított a halál körülményeinek kiderítésére.
Sztrojkin 2022-ben nyíltan felszólalt az ukrajnai háború ellen a VKontakte orosz közösségimédia-platformon, és bírálta Vlagyimir Putyin orosz elnököt. A háború elleni felszólalás és ukrán szervezeteknek történő adományozás bűncselekménynek számít Oroszországban.
Az ukrajnai háború kitörése óta számos ismert orosz személyiség, többnyire oligarcha, vesztette életét rejtélyes körülmények között, nem egyszer ablakon kizuhanva.
Vlagyimir Skljarov balettáncos, aki szintén bírálta a háborút, tavaly novemberben esett ki ötödik emeleti lakása ablakán. A hatóságok szerint baleset történt - közölte a portfolio.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.
Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.
Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak
A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.
Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.