Döbbenetes jelenet: idomárjára támadt egy cirkuszi medve Oroszországban. Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij
Döbbenetes jelenet: idomárjára támadt egy cirkuszi medve Oroszországban. Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij
 / Kékfény

Megrázó videofelvételen látható, ahogy egy légdeszkázó cirkuszi medve a nézők előtt rátámad idomárjára előadás közben, Oroszországban.

Hirdetés

Rémisztő jelenetek játszódtak le a napokban egy oroszországi cirkuszban, előadás közben ugyanis egy légdeszkázó cirkuszi medve a nézők szeme láttára rátámadt idomárjára.

A férfi hosszasan küzdött a nagy tesű állattal, de csak a kollégái közbelépésével sikerült megmenekülnie. Egyikük egy bottal terelte el a medve figyelmét, és rövidesen sikerült lecsillapítania.

A baleset akár végzetes is lehetett volna, az idomár azonban a higgadtságának köszönhetően csupán könnyebb sérüléseket szenvedett.

Hirdetés

Az idomárt az első hírek szerint kórházba szállították, a cirkusz szóvivője viszont úgy nyilatkozott, hogy az előadás rendben folytatódott.

A cirkusz vezetője később elmondta, hogy az idomár „szándékosan nem állt ellent az állatnak, és inkább megvárta, amíg megnyugszik”.

„Egy állat a szokásosnál másképp is viselkedhet. Lehet, hogy nem tetszett neki valami, így próbálja meg kifejezni az érzelmeit. Ezt az idomárok megértik” 

– mondta a vezető.

Az esetre felfigyeltek az állatvédők is, többen ismét felszólaltak a cirkuszi állattartás betiltásáért - a Daily Mail nyomán közölte a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.