Ötre emelkedett azoknak a száma, akik a rendkívül heves Ciarán szélviharban veszítették életüket a közép-olaszországi Toszkána tartományban - közölték a helyi hatóságok pénteken.
Eugenio Giani tartományi elnök elmondta, hogy két ember meghalt a Firenzétől mintegy 25 kilométerre északnyugatra fekvő Montemurlo településen, ahol egy folyó kiáradt. Egy harmadik a toszkán tengerparton fekvő Rosignanóban halt meg. Egy idős házaspár akkor veszítette életét, amikor járművük alatt beomlott egy híd, és egy folyóvá duzzadt patak magával sodorta őket. Az áldozatok mind idős személyek.
"Soha nem tapasztaltuk, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi eső esett volna" - írta Giani az X közösségi médiaplatformon. A tűzoltók beavatkozására több mint ezer helyszínen volt szükség, mintegy 40 ezren maradtak áram nélkül. Az Arno-folyó Firenzében péntek délben tetőzött.
Megfigyelés alatt tartják Észak-Olaszország összes folyóját. Milánóban attól tartanak, hogy az utóbbi napokban már megáradt Seveso és Lambro ismét kilép a medréből.
Livorno toszkánai kikötővárosban lezárták a tengerpartot az óránkénti 120 kilométeres erősségű szél miatt. A szomszédos Liguria tartományban hat méternél magasabb hullámokat mértek.
Az előrejelzések szerint az eső és az erős szél Olaszország déli része felé tart. Molise tartományban, Campobasso térségében a heves szél már ledöntötte egy iskola tornatermének falát. A vihar az ország több részén fennakadást okoz a közúti és vasúti közlekedésben.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.