Orosz robbantó vette célba Németország katonai bázisait - Ukrajna támogatását akarták megbénítani
Orosz robbantó vette célba Németország katonai bázisait - Ukrajna támogatását akarták megbénítani
 / Kékfény

Bíróság elé állítanak Németországban egy orosz-német kettős állampolgárt, aki német katonai létesítményeknél akart szabotázsakciókat végrehajtani – írta meg a Spiegel.

A 40 éves Dieter S.-t áprilisban fogták el, miután

fel akart gyújtani és robbantani több német és amerikai katonai létesítményt Németországban,

köztük a Grafenwöhrben található kiképzőközpontot, ahol ukrán katonáknak is biztosítanak tréninget. Mellette egy Alexander J. nevű 37 éves férfit is őrizetbe vettek, aki segített a szabotőrnek katonai járművek és őrjáratok fotózásában.

Dieter S. 2014 és 2016 közt Ukrajnában is harcolt, a Donyecki Népköztársaság nevű orosz szakadár milícia oldalán. A német hatóságok szerint legalább 2023 októbere óta próbálja szabotálni az Ukrajnának biztosított segítségnyújtást.

Németország több orosz állampolgárt is őrizetbe vett 2022 kezdete óta, elsősorban a Moszkva elleni szankciók megsértése miatt - közölte a portfolio.hu.


 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.

Tűzeset. Illusztráció. Fotó: Internet.

Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.

6 éves fiát 25 ezer dollárért adta el egy nő Volinyban

Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak

Ukrajna újabb dróncsapást mért egy oroszországi olajipari létesítményre. Illusztráció (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.

Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nem hivatalos ciprusi csúcstalálkozójára érkezik Agia Napában 2026. április 23-án. MTI/EPA/George Hrisztoforu

Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.