Kárpátalján egy ittas női sofőr villanyoszlopnak ütközött Munkács közelében. A rendőrség három szabálysértés miatt indított eljárást ellene.
A Kárpátaljai Járőrszolgálat munkatársai eljárást indítottak egy női gépkocsivezető ellen, aki ittas állapotban okozott közlekedési balesetet.
Az eset július 6-án, napközben történt Munkács kijáratánál. A rendőrség tájékoztatása szerint a Renault típusú járművet vezető nő nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességet, és figyelmetlensége miatt járművével egy villanyoszlopnak ütközött.
Az orvosi vizsgálat később megállapította, hogy a sofőr alkoholos befolyásoltság alatt állt a baleset idején. Emellett az is kiderült, hogy nem rendelkezett a vezetéshez szükséges dokumentumokkal.
A járőrök három szabálysértési jegyzőkönyvet állítottak ki a nő ellen:
- közlekedési szabályok megsértése, amely balesethez vezetett;
- járművezetés ittas állapotban;
- vezetés a szükséges iratok nélkül.
A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet: az alkohol és a vezetés nem fér össze.
Korábban hírt adtunk róla, hogy 2025. július 7-én hajnalban egy 53 éves ittas nő nekihajtott a határőrök blokposztjába Perecsenyben, melynek közvetkeztében életét vesztette az Ukrán Állami Határőrszolgálat (DPSZU) egyik katonája. A nő akár 10 év börtönbűntetést is kaphat.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.