A Margit híd egyik pillérének ütközött egy ukrán teherhajó kedd reggel, a balesetben senki nem sérült meg, a rendőrök egy 62 éves szerb férfit gyanúsítottként hallgattak ki a víziközlekedés veszélyeztetése miatt.
Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: egy vasércet szállító teherhajó bárkája ütközött "érintőlegesen" az egyik pillérnek. A hajó kormányozható maradt, továbbhaladt dél felé, a Csepel-sziget környékén talált kikötési lehetőséget. A katasztrófavédők beavatkozására nem volt szükség.
A hídpillérrel ütköző ukrán felségjelű teherhajó öt összekapcsolt uszályt tolt dél felé. Az illetékes hídmesteri szolgálat azt jelentette, hogy a budai egyes pillért érintette a teherhajó, de abban kárt nem okozott.
Csécsi Soma a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy a balesetben személyi sérülés nem történt. A rendőrség szemlét tart a hajón, és víziközlekedés veszélyeztetése miatt büntetőeljárásban vizsgálják a baleset körülményeit.
Később hozzátette: a rendőrök az ügyben egy 62 éves szerb férfit gyanúsítottként hallgattak ki.
A hajó a baleset után Budapest Háros kijelölt horgonyzóhelyén kötött ki - tette hozzá a rendőrségi szóvivő.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.