Lezárta a Tatai Rendőrkapitányság annak a csalássorozatnak az ügyét, melynek során két női elkövető több mint félszáz embert károsított meg. Miután azonosították az elkövetőket, mind az 54 sértett visszakapta a tőlük kicsalt pénzt, összesen több mint 1 millió 300 ezer forintot.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján adott hírt arról, hogy a napokban zárt le a Tatai Rendőrkapitányság egy online csalássorozat miatt indított büntetőeljárást, amely során az elkövetők 54 személyt károsítottak meg.
A tájékoztatás szerint
a 34 éves T. Mónika különböző internetes honlapokon kínált fogyókúrás termékeket, motoros ruházatot, medencét és különböző meccsekre szóló jegyeket, amelyek vételárát társa, az 54 éves K. Zsuzsanna bankszámlájára utalták át a vevők. T. Mónika a meghirdetett árukkal soha nem rendelkezett, így amikor a sértettek kifizették az azokért kért összeget, elérhetetlenné vált, a vásárlók pedig a pénzükért nem kaptak semmit.
Miután sorra érkeztek a rendőrségre a hasonló feljelentések, a nyomozók rájöttek, hogy az esetek ugyanahhoz az emberhez köthetőek. A szálak egészen Csongrád-Csanád vármegyéig vezettek.
Először a bankszámla tulajdonosát, majd az eladót azonosították. Őket szabálysértési értékre elkövetett csalás gyanúja miatt hallgatták ki a tatai nyomozók. Kiderült, hogy T. Mónika többször a csalásból származó pénzből egy másik sértettet fizetett ki, aki, miután hiába várta a kifizetett árut, megtalálta a nőt a világhálón és visszakövetelte tőle az összeget.
Miután azonosították az elkövetőket, mind az 54 sértett visszakapta a pénzét – összesen több mint 1.300.000 forintot -, amit kicsaltak tőlük.
A rendőrség a Mátrix Projekt keretében továbbra is kiemelt figyelmet fordít az online csalások megelőzésére és felderítésére és azt kérik, hogy az internetes vásárlásoknál is legyenek óvatosak és egészségesen gyanakvók!
Az online térben elkövetett bűncselekmények megelőzéséről a www.kiberpajzs.hu oldalon szerezhetnek további hasznos információkat – áll a police.hu oldalon elérhető közleményben.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.