Vádat emelt a Budaörsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki tavaly májusban szexet ajánlott egy apácának, novemberben pedig egy kiskorút próbált rávenni közösülésre Budaörsön - tudatta a Pest Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
A vádirat szerint a férfi egy budaörsi ház külső felújításán dolgozott, amikor felfigyelt egy apácára, akit az utcán leszólított, és azt ajánlotta neki, hogy szexuális cselekmény végzése céljából menjen be vele az épülő házba. A nő a helyszínről elsietett, de ekkor nem fordult a hatóságokhoz.
Tavaly november 30-án a férfi ugyanazon a házon dolgozott, amikor egy arra sétáló, tizennégy évesnél fiatalabb lánynak szexuális ajánlatott tett. A kislány ezt hallva el akart menni, de a férfi megragadta a karját. A lánynak sikerült kiszabadulnia a szorításból, és elmenekült.
A Budaörsi Rendőrkapitányság a két esetről feljelentés alapján szerezett tudomást, a férfit rövid idő alatt azonosította, majd elfogta. Az ügyben a Budaörsi Járási Ügyészség az elkövető ellen eredménytelen rábírással elkövetett szexuális visszaélés miatt emelt vádat - olvasható a közleményben.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.