Emberkereskedelem és kényszermunka miatt első fokon nyolc év, illetve kettő év és három hónap fegyházbüntetéssel sújtott a Pécsi Törvényszék két férfit, amiért prostitúciós tevékenységet folytató nőket használtak ki.
A bíróság csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták: az elsőrendű vádlott 2017 és 2021 között számos alkalommal, erőszakkal kényszerítette barátnőjét Svájcban prostitúcióra, az így keresett pénzt pedig elvette a nőtől.
Többször előfordult, hogy a sértett nem szállt fel a Svájcba tartó buszra, hanem a szüleihez szökött egy kis baranyai településre, a férfi azonban mindig rátalált, hazavitte magával és megverte a szökés miatt, de azért is többször bántalmazta, mert kevesellte az általa külföldön keresett pénzt.
A férfi 2018 és 2021 között egy másik nővel is viszonyt folytatott, akit hasonló módon akart kihasználni, a nő azonban a bántalmazások miatt elhagyta a vele egy háztartásban élő vádlottat.
Az ügy másodrendű vádlottja 2021-ben bírt rá egy nőt arra, hogy engedje magát eladni prostituáltnak. A férfi azt ígérte a nőnek, hogy - az eladást követően rövid idővel - visszaszökteti, a kapott vételáron pedig osztozni fognak.
A férfi az elsőrendű vádlottal egyezett meg abban, hogy 150 ezer forintért eladja neki a nőt, akitől a fizetést követően a vevő elvette iratait és mobiltelefonját, majd a házába vitte és közölte vele: vételárának ledolgozása érdekében legalább egy hónapig kell dolgoznia prostituáltként Olaszországban.
A nő azt mondta, hogy nemi betegségben szenved, így az elsőrendű vádlott a sértettnek visszaadta holmijait, majd autóval egy közeli városban kirakta és figyelmeztette: tartozásként be fogja rajta hajtani a 150 ezer forintot.
A Pécsi Törvényszék az elsőrendű vádlottat nyolc év, a másodrendű vádlottat két év és három hónap fegyházra ítélte emberkereskedelem és kényszermunka miatt, ellenük 3,75 millió, illetve 150 ezer forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.
Az ítélet értelmében a vádlottak a kiszabott szabadságvesztésből a büntetés kétharmad részének kitöltését követő naptól bocsáthatók feltételes szabadságra.
Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész a büntetés súlyosítása végett, az elsőrendű vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.