Több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt őrizetbe vette a rendőrség azt a 25 éves férfit, aki szándékosan ütött el az autójával két embert Pécs belvárosában - közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
Azt írták, hogy pénteken dél körül arról érkezett bejelentés, hogy Pécsen a Centrum parkoló mellett két társaság között vita alakult ki, majd egy autó az egyik társaság két tagját elütötte.
A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a két csoport között egy korábbi nézeteltérés miatt alakult ki a vita, majd az egyik társaság lapátokkal, míg a másik fél egy macsétével fenyegetve próbált érvényt szerezni az igazának.
Tettlegességre nem került sor, ám amikor a bozótvágós páros - apa és fia - távozni akart, akkor egy, a másik csoporthoz tartozó férfi az autójával a járdára felhajtva, egyértelműen szándékosan, nagy lendülettel, fékezés nélkül elütötte őket.
Ezután a sérültek felálltak és folytatták a vitát, közben pedig az autós férfi megfordult, és a járdára hajtva megpróbálta ismét elütni őket, azonban elugrottak a jármű elől - tették hozzá.
A sofőr ezután a parkolóba hajtott, megállt, majd átült az anyósülésre, a vezető oldalra pedig beszállt az egyik társa, és elhajtottak.
Ezután a társaság további tagjai is elmenekültek a helyszínről, az elgázolt férfiakat a mentők kórházba vitték.
A rendőrök hajtóvadászatot indítottak, és rövid időn belül a Rákóczi úton elfogták az autóval menekülő párost, majd előállították őket a rendőr-főkapitányságra, és megkezdték kihallgatásukat.
A társaság szökésben lévő tagjait is hamar azonosítani tudták a nyomozók, és a délután folyamán a Hungária úti lakásukon el is fogták a gázoló társaságához köthető, lapáttal felfegyverkezett két férfit.
A 25 éves gázolót több emberen elkövetett emberölés kísérlete, míg az autójába később beülő 40 éves férfit bűnpártolás miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.
Az esettel kapcsolatban a rendőrök csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt is eljárást indítottak, és öt embert hallgattak ki: a gázoló mellé később beülő férfit, továbbá a két, lapáttal fenyegető 37 és 35 éves férfit, valamint a kórházból előállított 42 éves férfit és 21 éves fiát is - írták.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság mindannyiukat őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatásukra - áll a közleményben.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.