Két év börtönbüntetésre ítélték azt a 78 éves háziorvost, akinek elektronikus adathordozóin a nyomozók 32, gyermekekről készült pornográf fotót találtak; a jogerős ítéletet az eredményes ügyészi fellebbezés után hozta meg a Balassagyarmati Törvényszék, az orvost ugyanis első fokon csak felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték gyermekpornográfia miatt - tájékoztatta a Nógrád Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
A közlemény szerint a képek egy részét a vádlott maga készítette, többségüket pedig az internetről töltötte le, azokon a gyermekek "a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolva láthatók".
A Balassagyarmati Járási Ügyészség 2022 októberében emelt vádat az orvos ellen. Gyermekpornográfiával vádolta meg, és börtönbüntetés, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.
Az elsőfokú bíróság vele szemben 2 év szabadságvesztést szabott ki, melynek végrehajtását azonban 4 évre felfüggesztette.
A járási ügyészség súlyosításért fellebbezett, amelyet a Nógrád Vármegyei Főügyészség fenntartott, mert álláspontja szerint a bíróságnak nagyobb súllyal kellett volna értékelnie azt, hogy a férfi a cselekményét részben egy másik büntetőeljárás hatálya alatt követte el, valamint azt, hogy a gyermekpornográfia olyan súlyos bűncselekmény, hogy elkövetőjével szemben a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése nem indokolt - fogalmaztak.
Közölték:
a Balassagyarmati Törvényszék másodfokú tanácsa osztotta a főügyészség fellebbezésében írt indokokat, az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, így a férfinek két évre börtönbe kell vonulnia, emellett ugyanennyi időre a közügyek gyakorlásától is eltiltották.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.