Emberkereskedelem és kényszermunka miatt indult büntetőeljárás a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) miskolci osztályán egy Heves vármegyei família ellen - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police.hu oldalon.
A férfi ikerpárt és két társukat még másfél héttel ezelőtt fogták el a nyomozók. Az apának akkor sikerült megszöknie, pénteken azonban őt is meggyanúsították. Az augusztus közepi akció a német rendőrökkel közösen zajlott, az egyik gyanúsítottat ugyanis Wiernsheimben fogták el.
A KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály miskolci nyomozói még 2021-ben indítottak nyomozást ismeretlen tettesek ellen, miután felmerült a gyanú, hogy 2016 óta magyar nőket visznek ki Németországba, ahol prostitúciós tevékenységre kényszerítik őket. A büntetőeljárás elején a rendőröknek minimális információjuk állt rendelkezésre az illegális bizniszről. Az idő előrehaladtával azonban szisztematikusan összegyűjtve a bizonyítékokat egyre tisztábban körvonalazódott az elkövetői kör és az egyes tagok szerepe.
A gyanú szerint a jelenleg 57 éves L. János lőrinci lakos irányította a csapatot. Két ikerfia, a most 31 éves ifj. L. János és L. Konrád szállította ki a Németországba érkezett nőket a szexuális szolgáltatás helyszíneire, vagyis magánlakásokba. A lányok kiszervezése a kuncsaftokhoz K. Alexandra feladata volt. A 2016-ban mindössze 19 éves nő maga is végzett prostitúciós tevékenységet, miközben a többi kolléganőjét internetes erotikus oldalakon hirdette meg, majd a jelentkezőkkel egyeztette a részleteket. A csapathoz egy idő után csatlakozott a jelenleg 33 éves F. Richárd is, aki barátnője futtatásában vett részt.
A kiszolgáltatott nők napi szinten 10-12 kuncsaftnak nyújtottak szexuális szolgáltatást, amiért általában alkalmanként 100–150 euró közötti összegeket vettek át a férfiaktól. A bevételüket a nap végén át kellett adniuk K. Alexandrának, aki azt L. Jánosnak adta tovább. A futtatók Löwensteinben biztosítottak egy apartmant a nőknek, akiket egész nap felügyeletük alatt tartottak. Mindössze a napi megélhetésükre adtak nekik pénzt.
Amikor az egyik fiatal nő teherbe esett, különböző praktikákat javasolva próbálták rávenni arra, hogy a terhességét megszakítsa. Az abortusz árát ugyanis drágának találták.
Az elkövetői kör azonosítását követően a KR NNI miskolci nyomozói felvették a kapcsolatot a Heilbronni Rendőrkapitánysággal, tekintve, hogy információjuk alapján az elkövetők közül többen Németországban tartózkodtak. A magyar és a német rendőrök 2023. augusztus 16-ára szerveztek közös akciót.
Magyarországon három személyt fogtak el: K. Alexandrát Kenderesen, ifj. L. Jánost Kerekharasztiban, míg F. Richárdot Verpeléten. Wiernsheimben a heilbronni nyomozók fogták el L. Konrádot, míg édesapjának, L. Jánosnak sikerült megszöknie a hatóságok elől. Ellene elfogatóparancsot adott ki a Nemzeti Nyomozó Iroda. Majd 2023. augusztus 25-én sikerült beazonosítani a férfi budapesti tartózkodási helyét, ahol elfogták.
A Magyarországon elfogott elkövetőket a nyomozók emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, míg a Németországban elfogott férfi meghallgatása is megtörtént. Jelenleg mindannyian szabadlábon védekeznek.
A nyomozás tovább folyik a sértetti kör szélesítése és pontos azonosítása okán. Az eddig tanúként kihallgatott nők áldozatsegítői hálózattal kapcsolatos tájékoztatása megtörtént.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.