A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen gyermekprostitúció kihasználásának bűntette miatt, mert gyermekprostituálttal készpénz ellenében szexuális cselekményeket végzett - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
Közleményük szerint a férfi 2025. január elején a délelőtti órákban ismerkedett meg a lánnyal Miskolcon; a beszélgetés során az is kiderült, hogy a lány 14 éves.
A gépjárművel egy parkolóban álltak meg, ahol 5000 forint ellenében a sértett a vádlott számára szexuális cselekményt végzett. Másnap egy bokros területhez mentek, itt a vádlott a sértett alsó ruházatát levette és 7000 forint ellenérték fejében szexuális cselekményt végzett.
A vádlott tudatában volt annak, hogy a sértett nem töltötte be a 18. életévét, ennek ellenére létesített vele szexuális kapcsolatot, ellenszolgáltatásért.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott, pártfogó felügyelet elrendelésével, egyidejűleg indítványozta végleges hatályú eltiltását bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amellyel összefüggésben tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba - áll a közleményben.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.