A Miskolci Törvényszék tíz év fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélt egy apát, aki megerőszakolta kilencéves gyermekét - közölte a törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel csütörtökön.
Homa-Hajdu Eszter tájékoztatása szerint 2021 áprilisában az édesanya arra kérte a külön háztartásban élő vádlottat, hogy vigye el gyermeküket a közeli településen lévő iskolába. A férfi a gyermekkel kerékpárral indult el, azonban az intézményben a kislányt betegsége miatt nem fogadták, így hazaindultak.
Útközben az apa megállt a két település közötti útszakaszon, és a gyermek sérelmére szexuális cselekményt végzett. Hazaérkezésük után a nagymama észlelte, hogy a kislány rosszul van, ruházata piszkos és testén sérülések vannak. A nagyszülő kérdésére a gyermek beszámolt a vele történtekről - közölték.
Mint írták, a vádlottat tizenkettedik életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt ítélte el a törvényszék.
Emellett végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától és egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné vagy ilyen személlyel hatalmi, befolyási viszonyban állna.
A közlemény szerint törvényszék megállapította, hogy a vádlott a kiszabott szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyész három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, míg a vádlott és védője elsősorban felmentés, másodsorban enyhítés érdekében fellebbezett.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.