A Fővárosi Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása, pénzmosás és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást hat személy ellen, akik közül hárman őrizetben, hárman előállításban vannak.
A megalapozott gyanú szerint, a magánnyomozóként dolgozó férfi és élettársa – akik korábban mindketten rendvédelmi területen dolgoztak –, korrupciós kapcsolat útján rendszeresen bűnügyi személyes adatokat szereztek meg, amelyeket megbízóiknak értékesítettek.
A magánnyomozó iroda ezen tevékenységét – haszonszerzés reményében – egy budapesti rendőr segítette, az általa elérhető hatósági nyilvántartásokban fellehető adatok jogosulatlan megszerzésével és továbbításával.
Az iroda egyik állandó megbízója egy ügyvéd volt, aki az általa, ellenszolgáltatás fejében megszerezett adatokhoz jogszerűen nem juthatott volna hozzá.
A magánnyomozók a tevekénységüket nagyfokú konspirációval folytatták, így közvetítőkön keresztül tartották a kapcsolatot a rendőrrel, és így fizettek neki a megszerzett bűnügyi adatokért. A rendőr csaknem 600 ezer forintot kapott a gyermeke nevén lévő bankszámlára.
A nyomozó ügyészség további bizonyítékok beszerzése és az elkövetők elfogása érdekében ma több helyszínen összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre, amelyek során kutatásokat, valamint lefoglalásokat végzett, és gyanúsítottként hallgatja ki a két magánnyomozót, a rendőrt, az ügyvédet és a két közvetítőt.
Az ügy felderítésében a Nemzeti Védelmi Szolgálat, míg a bűnügyi akció végrehajtásában a Készenléti Rendőrség járőrei és a Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyonvisszaszerzési Hivatal munkatársai működtek közre.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.