Kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás két Fejér vármegyei férfi ellen, akiktől több mint két kilogramm kábítószert és másfél millió forintot foglaltak le - közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság a police.hu-n csütörtökön.
A tájékoztatás szerint a gárdonyi nyomozók bűnügyi információ alapján kezdtek nyomozni "a kábítószerrel üzletelő páros" ellen.
Az eljárás megerősítette annak gyanúját, hogy a 30 éves L. Gergely és a szintén 30 éves S. Richárd Vál, Tordas, Baracska, Martonvásár, valamint Kápolnásnyék térségében árult különböző kábítószereket - tették hozzá.
Közölték, hogy a több hónapnyi felderítés után szerdán összehangolt akció keretében csaptak le a dílerpárosra és a vásárlói körükbe tartozó négy fogyasztóra.
Az elfogásokkal párhuzamosan öt helyszínen tartottak házkutatást, nagyjából egy kilogramm amfetamint, mintegy harminc tasak kábítószergyanús port, több mint fél kilogramm kábítószergyanús masszát, tablettákat és több mint fél kilogramm zöld növényi törmeléket, az elsődleges szakvélemény szerint marihuánát találtak - sorolták.
A rendőrség kitért rá: a lefoglalt kábítószergyanús anyagokat a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ laboratóriumába szállították, ahol az előzetes vélemény megállapította, hogy kábítószernek minősülnek.
A nyomozók a házkutatásokon további, a tiltott szerek árusításához szükséges eszközöket, egyebek mellett digitális mérleget, őrlőt és mintegy másfél millió forintot foglaltak le.
A rendőrség szerint L. Gergely és S. Richárd 2021 szeptemberétől 2023 júniusának közepéig Vál, Tordas, Baracska és Martonvásár településeken, valamint azok vonzáskörzetében rendszeresen árult drogot.
A két férfit - őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, és kezdeményezték letartóztatásukat.
A gárdonyi rendőrök előállítottak egy 29 és egy 32 éves martonvásári, egy 39 esztendős kápolnásnyéki és egy 29 éves baracskai férfit, akikkel szemben kábítószer-birtoklás megalapozott gyanúja miatt kezdeményeztek büntetőeljárást - olvasható a tájékoztatásban.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.