Kokainkapszulákat nyelt le, így próbált csaknem egy kilogrammnyi kábítószert Magyarországra csempészni egy Sierra Leone-i férfi, aki a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren vált gyanússá a pénzügyőröknek - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A közlemény szerint az utas Eindhovenből érkezett, és a zöld folyosón keresztül lépett be Magyarországra.
A pénzügyőrök a férfi csomagjainak és ruhájának átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagot nem találtak, de az utas viselkedése alapján felmerült a gyanú, hogy kábítószert rejthetett el testüregében, ezért CT-vizsgálatra kórházba szállították.
A röntgenvizsgálat a férfi tápcsatornájában 35 kapszulát mutatott ki, amelyekből megközelítőleg egy kilogramm, több mint 28 millió forint feketepiaci értékű kokain került elő
- áll a közleményben.
A NAV munkatársai a kábítószert lefoglalták, és feljelentést tettek a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságon - olvasható a közleményben.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.