Az M6-os autópályán történt balesetben egy 34 éves férfi vesztette életét, egy 22 éves nőt pedig súlyos, életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba - közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
A közlemény szerint az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán augusztus 15-én nem sokkal éjjel fél egy után halálos kimenetelű baleset történt.
Egy 34 éves férfi egy 22 éves nő egy kerékpárral közlekedtek az M6-os autópályán a 142-es kilométerszelvény közelében, feltehetően a leállósávon.
A kerékpárosok feltehetően elvesztették egyensúlyukat és a haladó sáv felé dőltek. Ekkor érkezett az autópályán egy személyautó, melynek vezetője az ütközést nem tudta elkerülni, és a kocsi elejével elütötte a kerékpáron utazókat.
Az ütközést követően a nő a külső szalagkorlát melletti területre esett, míg a férfi az előző sávra zuhant.
Ezután az előző sávban több arra haladó autós is áthajtott rajta. A 34 éves tolnai férfi olyan súlyos, az élettel összeegyezthetetlen sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A nőnél végzett alkoholszondás ellenőrzés pozitív értéket mutatott. Őt a mentők kórházba szállították.
A halálos baleset miatt útlezárás volt érvényben a szemle ideje alatt, de helyszínelés már véget ért, és az érintett útszakaszon ismét zavartalan a forgalom.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.