A debreceni rendőrök pár órán belül elfogták a 34 éves nőt.
Csúnya vita előzte meg a nő tettét vasárnap éjszaka. Volt barátjával nagyon összevesztek, majd úgy döntött, hogy nem hagyja annyiban, és bosszút áll a sérelmeiért. Magához vett egy kis benzint, elment a férfihoz, leöntötte a parkoló autóját, majd meggyújtotta.
Saját bevallása szerint is meglepő volt látni, hogy mekkora lángokkal kezdett égni a kocsi, azt pedig álmában sem gondolta, hogy nem csak az exének fog kárt okozni. A tűz átterjedt két másik autóra is, a katasztrófavédelem munkatársai oltották el azokat.
A rendőröknek már a helyszínen egyértelmű volt, hogy a lángok nem műszaki hiba miatt csaptak fel, ezért azonnal nyomozni kezdtek.
Mindössze két órára volt szükségük, hogy azonosítsák és elfogják a nőt, aki gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett.
A Debreceni Rendőrkapitányság rongálás bűntett miatt indított eljárást vele szemben, de a nyomozás további részét fogja képezni a közveszélyokozás gyanújának vizsgálata is - közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke