Nyolcéves szabadságvesztésre ítélt pénteken a nyugat-lengyelországi Wroclawban működő kerületi bíróság egy ukrán állampolgárt szabotázsakciók szervezése miatt, a lengyel belbiztonsági ügynökség (ABW) szerint a vádlott az orosz hírszerzés megbízásából cselekedett - közölte a lengyel közszolgálati rádió az ítéletet ismertetve.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott ügyvédje bejelentette, hogy fellebbezni fog.
Az 51 éves Szerhij S.-t tavaly januárban tartóztatta le az ABW. Szabotázsakciókat előkészítő szervezett bűnözői csoportban való részvétellel vádolták további négy személlyel együtt.
A vádirat szerint a férfi egyebek mellett Wroclawban tervezte több épület felgyújtását.
Az ABW szerint Szerhij S. az orosz hírszerzés megbízásából cselekedett.
Az ügyészség tavaly ősszel peren kívül megegyezett a vádlottal, hogy önként aláveti magát a büntetésnek, amely hároméves szabadságvesztéssel járt volna. A wroclawi bíróság azonban októberben elutasította az erről szóló ügyészségi indítványt, lefolytatta a pert, amelynek végén az ügyészség ötéves szabadságvesztést javasolt, a védelem pedig Szerhij S. felmentését kérte.
A vádlott nem ismerte el bűnösségét. Vallomása szerint pénzügyi haszonszerzés céljából cselekedett, amikor internetes üzenetküldő alkalmazás segítségével, kétezer dollár előleg fejében megbízást fogadott el egy álnéven szereplő személytől wroclawi gyárépületek és barkácsáruházak felgyújtására.
A védelem szerint a férfi nem tekinthető orosz ügynöknek, igazából nem gyújtogatni akart, hanem be akarta csapni megbízóját.
A bíró az ítélet megindoklásakor hiteltelennek találta a vádlott vallomását. A büntetést arányosnak minősítette, és úgy látta: ez egyértelmű jelzést jelent hasonló bűncselekmények elkövetését esetleg mérlegelő "jelölteknek", hogy az ilyen cselekvés nem kifizetődő, és "a lengyel állam működik".
A lengyel hatóságok az elmúlt hónapokban több lengyel, fehérorosz és ukrán állampolgárt gyanúsítottak meg orosz megrendelésre végrehajtott szabotázsakciók, ezen belül gyújtogatás elkövetésével.
Lengyelország az incidensek miatt tavaly novemberben bezárta a nyugat-lengyelországi Poznanban működő orosz konzulátust.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.