Halálra késelt Izraelben vasárnap reggel egy hetvenéves nőt egy palesztin merénylő, három másik járókelőt pedig súlyosan megsebesített, egyikük nem sokkal később a kórházban életét vesztette. A támadót agyonlőtték.
A mentőszolgálat jelentése szerint a meggyilkolt idős nő mellett kórházba szállítása után életét vesztette egy nyolcvanéves férfi is.
Két további sebesültet ápolnak még kórházban. A megölt nő férjének sérülése súlyos volt, de a kórházban stabilizálták.
Szintén közepesen súlyos egy kutyasétáltatás közben megtámadott, 26 éves férfi állapota is.
A merénylet Izrael középső, Földközi-tengerhez közeli részén, Holonban történt.
A 34 éves késelő Ciszjordániából hatolt be engedély nélkül Izraelbe. A biztonságiak jelentése szerint miután három helyszínen megkéselt négy járókelőt, tőlük ötszáz méterre egy rendőr lelőtte. A sebesülteket a holoni Wolfson- kórházba vitték.
A merénylő korábban többször börtönbe került kábítószer fogyasztása miatt.
„Háborúnk nemcsak Irán ellen, hanem itt is folyik. Pontosan ezért fegyvereztük fel Izrael népét; nyolc hónap alatt több mint százötvenezer fegyvertartási engedélyt osztottunk ki” – mondta Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.