Oroszország nagyszabású légitámadást indított Ukrajna ellen, több száz drónt és rakétát bevetve – közölte Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter vasárnap. Az ukrán hatóságok közlése szerint a Kijevet ért támadásban legkevesebb három ember életét vesztette, többen megsérültek, és épületek is kigyulladtak, közölte a Hirado.hu.
A miniszter szerint a támadás rávilágít arra, hogy további büntetőintézkedésekre van szükség Oroszországgal szemben.
„Putyinnak éreznie kell a háború folytatásának veszélyét – személyesen, a hozzá közel állók pénztárcáján, az ország gazdaságán és kormányán keresztül. Ez állíthatja meg ezt az értelmetlen háborút”
– írta az X-en.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy Oroszország az éjszaka folyamán mintegy 500 drónt és több mint 40 rakétát indított Ukrajna ellen, aminek következtében négy ember életét vesztette, és polgári infrastruktúra is megrongálódott. Az államfő a Telegramon hangsúlyozta:
„Moszkva folytatni akarja a harcot és a gyilkolást, ezért a világnak a lehető legnagyobb nyomás alá kell helyezni”.
Timur Tkacsenko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője a Telegramon megerősítette, hogy Kijevben az orosz rakéta- és dróntámadásokban legkevesebb négy ember életét vesztette, köztük egy 12 éves kislány is, és mintegy tízen megsérültek.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester korábban a Telegramon arról tájékoztatott, hogy a támadásban egy ötemeletes lakóház megrongálódott, a lehulló drónok roncsai miatt több épület és autó is lángra kapott, valamint tűz ütött ki egy állami szívsebészeti kórházban is.
A kijevi katonai közigazgatás adatai szerint a támadás helyi idő szerint reggel 7 óra 20 perckor még tartott, korábban hat sérültről számoltak be. Több lakos metróállomásokon keresett menedéket.
A The Kyiv Independent című lap helyi hatóságokra hivatkozva arról számolt be, hogy Oroszország más ukrán városokat is célba vett. Robbanások történtek Zaporizzsjában és Hmelnickijben. Zaporizzsjában egy iskola megrongálódott, egy többemeletes lakóház kigyulladt és négy ember megsérült – közölte Ivan Fedorov, a délkeleti régió kormányzója.
Az ukrán légierő adatai szerint vasárnap hajnalban országszerte légiriadó volt érvényben. A szomszédos Lengyelország a délkeleti határ közelében ideiglenes légtérzárat vezetett be, és harci gépeket riasztott válaszul. A lengyel hadsereg hangsúlyozta, hogy az intézkedés megelőző jellegű volt, célja a légtér biztonságának garantálása és a lakosság védelme.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.