A Huszti járásban egy személygépkocsi 41 éves sofőrje elvesztette uralmát az autója felett, aminek következtében a jármű az útról a folyóba repült. A gépkocsivezető a helyszínen életét vesztette.
Az esetről a Nemzeti Rendőrség kárpátaljai kirendeltségének hivatalos oldalán számoltak be.
A rendőrség szerint halálos közlekedési baleset történt június 13-án reggel a Huszti járásban található Szinevéri Nemzeti Természetvédelmi Park közelében.
A helyszíni szemle során kiderült, hogy hajnali 2 óra körül egy 41 éves sofőr Daewoo Lanos típusú személygépkocsijával a Huszti járásban található Szinevir (Alsószinevér) falu irányába hajtott. A kivilágítatlan és nedves útszakaszon haladva a férfi elvesztette uralmát az autó felett, és a Tereblya folyó medrébe hajtott. A jármű a tetejére borult, a víz teljes ellepte. Sajnos a sofőr nem tudott kijutni az autóból, a helyszínen életét vesztette.
A nyomozók egy személy halálát okozó közlekedésbiztonsági szabályok megsértése miatt indítottak büntetőeljárást.
A baleset körülményeinek megállapítása érdekében több szakértői vizsgálatot rendeltek el.
A nyomozás folyamatban van.
Korábban hírt adtunk róla, hogy június 11-én az Ungvári járásban található Zaricsovo (Drugetháza) faluban árokba csúszott egy Ford személygépkocsi. A 35 éves sofőr elvesztette uralmát a gépkocsi felett, az út szélére hajtott, ahol egy fának ütközött, melynek következtében a gépkocsi az árokba csapódott. A sofőr a helyszínen belehalt sérüléseibe. 16 és 18 éves utasait kórházba szállították.
Május 25-én a Técsői járásban található Ruszka Mokra (Oroszmokra) faluban közúti baleset következtében életét vesztette egy 13 éves lány. A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy egy 17 éves helyi lány Volkswagen típusú gépkocsival közlekedve nem vette figyelembe az útviszonyokat, és elgázolt egy 13 éves lányt, aki hirtelen kiszaladt az úttestre.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.