Közlekedési baleset. Illusztráció
Közlekedési baleset. Illusztráció
 / Kékfény

Közúti balesetben meghalt egy kiskorú fiú a kárpátaljai Técső városában. A térfigyelő kamerák felvételén látható, hogy a fiú lefeküdt az úttest közepén. Ezt követően két autó haladt el arra.

A halálos közúti balesetről a Nemzeti Rendőrség kárpátaljai kirendeltségének weboldala számolt be,

A rendőrség tájékoztatása szerint a közúti baleset október 2-án, hajnali 3 óra körül történt.

A rendőröket az orvosok értesítették, hogy egy elgázolt ismeretlen személyt szállítottak kórházba. Később az elgázolt kiskorú técsői fiú az intenzív osztályon meghalt - áll a bejegyzésben.

A bejegyzés szerint a térfigyelő kamerák felvételein látható, ahogy egy sötét ruhás srác közeledik az úttest közepéhez és lefekszik az úttestre. Ezt követően két autó halad át ezen a területen – írták a kárpátaljai rendőrség weboldalán.

Mindkét autó vezetőjét azonosították a rendfenntartók.

Az elsőként elhaladó autó sofőrje elhagyta a megyét, őt keresik a rendőrök. A másik autót egy rendőr vezette.

Az ügyben a nyomozást az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) munkatársai folytatják.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Az elfogadott 90 milliárd eurós európai támogatási hitel első részletét Ukrajna védelmi célú hazai termelésére fordítják.

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.