Kárpátalján összeütközött egy kamion és egy személygépkocsi. A gépkocsi 40 éves női sofőrje életét vesztette. Fotó: Kárpátaljai Rendőrség
Kárpátalján összeütközött egy kamion és egy személygépkocsi. A gépkocsi 40 éves női sofőrje életét vesztette. Fotó: Kárpátaljai Rendőrség

Kárpátalján egy kamion nekihajtott egy balra kanyarodó személygépkocsinak. A gépkocsi 40 éves női sofőrje a kórházban életét vesztette.

Hirdetés

Július 18-án este Kárpátalján, a Poljana faluban halálos közúti baleset történt  –  közölte a Kárpátaljai Rendőrség hivatalos oldalán.

Az előzetes információk szerint a kamion sofőrje a településen áthaladva nekiütközött egy előtte haladó, balra kanyarodó személygépkocsinak

 – áll a rendőrség közleményében.

A baleset következtében a személyautó sofőrje, egy 40 éves nő a kórházba került, ahol belehalt sérüléseibe 

–  közölték.

Hirdetés

A gépkocsiban a sofőrön kívül még egy női utas tartózkodott, akit az orvosi vizsgálat után hazaengedtek.
A 22 éves kamionsofőr nem sérült meg a balesetben. A rendőrök a sofőrt alkoholszondás tesztnek vetették alá. Mint kiderült józan volt a baleset pillanatában.

Az ügyben számos vizsgálatot rendelnek el a halálos baleset pontos körülményeinek megállapítására.


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.