Negyedik családi tábor a Vadvölgy panzióban - Kikapcsolódás és töltekezés
Negyedik családi tábor a Vadvölgy panzióban - Kikapcsolódás és töltekezés

A Vadvölgy panzió minden évszakban igazi kikapcsolódást nyújt tagcsaládjaink számára. Idén immár negyedik alkalommal várta a festői szépségű vidék a kikapcsolódni vágyókat. Szeptember 29. és október 1. között – a Magyar Kormány támogatásával – 12 család részvételével, hatvan fővel került sor az idei utolsó családi táborra. Az alábbiakban az egyik résztvevő élménybeszámolóját olvashatják.

Pénteken érkezésünkkor már izgatottan vártuk a hétvége kezdetét. Harapkó Marianna volt a hétvége felelőse, aki már ott várt minket. Az esti vacsora kiváló alkalom volt az ismerkedésre. 

Rögtön az első este elkészítettük saját családi címerünket, ami egyedi és kreatív feladat volt, és ezzel jobban megismerhettük egymás családját. Mindenkinek kikerült a családi címere a szoba ajtajára. Kukri Sándor, egyik tagcsaládunk apukája csemegeszőlővel ajándékozta meg a táborozókat, aminek nagy sikere volt a hétvége folyamán. Annyira finom volt, hogy az egész elfogyott. Ezúttal is még egyszer köszönjük!

Negyedik családi tábor a Vadvölgy panzióban - Kikapcsolódás és töltekezés
Negyedik családi tábor a Vadvölgy panzióban - Kikapcsolódás és töltekezés

Szombaton reggel 8 órakor egy változatos reggelivel kezdtük a napot, ahol mindenki megtalálta kedvencét. Az étel után pedig áhítattal indítottuk a napot, ami lelkiekben is gazdagított bennünket. 

A délelőtt folyamán részt vettünk egy gyönyörű túrán, és csodálatos tájakat fedeztünk fel. A természet közelsége és a friss levegő igazi felüdülés volt. Az ebéd után lehetőségünk nyílt egy rövid pihenőre, majd a szülők közösen beszélgettek, míg a gyerekek játékokkal és kézművességgel foglalatoskodtak. 

A délután folyamán röplabda játékra is lehetőség nyílt. Mindenki nagyon élvezte a sportot. Az este igencsak izgalmasan telt, szaunáztunk, csánoztunk és persze medencéztünk. Mindeközben barátságok születtek és mélyültek, miközben a hétvége szabadabb részében mindenki kedvére beszélgethetett és időt tölthetett egymással. 

A gyerekeknek egy esti mese megnézésére is volt lehetőségük, ami nagyon tetszett nekik. 

Vasárnap reggel ugyanabban az időpontban, 8 órakor reggeliztünk, majd igehirdetés gazdagította lelkünket. A délelőtt szabadon telt, közös beszélgetéssel a hétvége élményeiről. Az ebéd után lassan kezdtünk pakolni és búcsúzkodni. 

Ez egy felejthetetlen hétvége volt, ahol nemcsak jó emlékeket és új barátokat szereztünk, hanem mélyebb élményekkel is gazdagodtunk. 

Köszönjük a lehetőséget!

Oroszi Izabella 


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Az elfogadott 90 milliárd eurós európai támogatási hitel első részletét Ukrajna védelmi célú hazai termelésére fordítják.

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.