Kárpátalján kilenc rivnei katonaköteles férfit és két kárpátaljai segítőjüket vették őrizetbe a román határ közelében - közölte az Ukrán Állami Határszolgálat Nyugati Regionális Osztálya Facebook-oldalán.
Június 6-án a szlatinai kirendeltség határőrei az ellenőrző ponton megállítottak egy Mercedes Vito kisbuszt, amelyben 11-en tartózkodtak.
Közülük kilencen rivnei, ketten pedig kárpátaljai lakosok voltak
- áll a bejegyzésben.
A határőrök tájékoztatása szerint
az őrizetbe vett kárpátaljaiak a técsői járási Gyibrova község 29 és 59 éves lakosai.
Az eljárás során kiderült, hogy a kárpátaljai férfiak a 9 hadköteles korú férfival az ukrán-román határon szándékoztak átkelni.
A szolgáltatás fejében 3-3,5 ezer dollárt kértek minden egyes "ügyfelüktől"
- számolt be az Ukrán Állami Határszolgálat Nyugati Regionális Osztálya.
A hadköteles fogvatartottakkal szemben eljárást indítottak, az ügyüket bíróság elé terjesztették.
A kárpátaljaiak cselekedetében bűncselekményre utaló jeleket véltek felfedezni a határőrök, ezért velük szemben feljelentést tettek a técsői járási rendőrségen. Ha bűnösségük bebizonyosodik,
akkor öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke