Kanadában kedden több mint 220 tűzesethez riasztották a tűzoltókat országszerte, amelyeknek felét már nem lehetett eloltani. Jelenleg óriási erdőtüzek vannak az országban, emiatt életbe lépett a tűzriadó készültség, sőt az evakuálások is szóba kerültek bizonyos területeken.
Már több mint 3,3 millió hektárt emésztettek fel a lángok Kanada több területén is.
Saskatchewan és Manitoba tartományait keményen sújtotta a „tűzszezon” kezdete, és már májusban szükségállapotot kellett kihirdetniük.
A France24 beszámolója szerint mostanra több mint egy tucat új tüzet észlelnek Kanadában naponta, amelyek közül néhány villámcsapások következtében alakul ki. Jelenleg óriási erdőtüzek vannak Nyugat-Albertában és Brit Kolumbiában, továbbá az ország legnépesebb tartományában, Ontario északi részén is.
Bár riasztó ütemben terjed a tűz, még nem érték el a 2023-as rendkívüli számadatokat. „Elég látványos, amit most látunk” – fogalmazott Marc-Andre Parisien, a Kanadai Erdészeti Szolgálat kutatója.
Az ország tűzriadó készültségben van, és készen állnak az erőforrások mozgósítására, beleértve a hadsereg bevonását az esetleges evakuálások vezetésére.
Az Egyesült Államok és Ausztrália nemzetközi segélyszervezetei is készen állnak, hogy segítséget nyújtsanak. Parisien hozzátette, hogy „vannak hasonlóságok a 2023-as tűzvészhez, különösen azért, mert ismét egy nagyon nagy területen tapasztalható vízhiány és aszály”.
A lap szerint Kanadában szokatlanul meleg volt májusban, és az éghajlatváltozás miatt rövidebbek és enyhébbek a telek. Mint írják, a tüzek akár hetekig vagy hónapokig is eltarthatnak, ráadásul fennáll az újragyulladás veszélye is mindig - közölte az index.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.