Izrael kiterjesztette a harcokat a Gázai övezet déli részén, Hán-Junisznál - közölte az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője kedd reggel.
Az utóbbi napon az IDF növelte haderejét, és támadásokat hajtott végre Hán-Junisz mélyén, melyekben megsemmisítettek mintegy negyven iszlamista fegyverest, számos fegyvert zsákmányoltak és feltártak több alagútlejáratot.
A Hamász több harcosa légicsapásban vesztette életét a Gázai övezet középső részén fekvő al-Magazi térségében. Az izraeli haditengerészet az iszlamisták katonai telepeit, raktárait és hajóit támadta az övezet tengerpartján.
A Hamász felügyelte gázai egészségügyi minisztérium kedden bejelentette, hogy a háború október 7-i kezdete óta 23 084-en haltak meg és 58 926-an sebesültek meg a Gázai övezetben.
Az izraeli katonai szóvivő négy, a Gázai övezetben elesett izraeli katona nevét hozta nyilvánosságra. Egyikük 19 éves sorkatona, valamint két, 26 éves, és egy, 36 éves tartalékos vesztette életét, hárman az övezet déli, egyikük a középső részén. Mellettük hatan súlyosan megsebesültek a harcokban.
Az IDF légiereje kedd reggel csapást mért Izrael északi határánál a libanoni síita Hezbollah terrorszervezet célpontjára a dél-libanoni Kila faluban. Kedd reggel is többször megszólaltak a légvédelem szirénái a libanoni határnál, újabb libanoni belövésekre figyelmeztetve.
"Ez a háború része. Megtámadjuk a Hezbollah embereit, az infrastruktúrát és rendszereket, amelyeket Izrael elrettentésére hoztak létre. A cél az északon élők biztonságának a helyreállítása"- jelentette ki hétfő este Jiszrael Katz külügyminiszter a libanoni síita Radván ezred parancsnokának, Visszám al-Tavilnak a hétfői, dél-libanoni meggyilkolására utalva. A támadást Izraelnek tulajdonították, de a külügyminiszter nyilatkozata előtt egyetlen izraeli hivatalos szerv vagy tisztségviselő sem ismerte el ezt.
Egészségügyi veszélyekre figyelmeztető jelentést tettek közzé a Gázai övezetbe hurcolt, több mint három hónapja fogságban tartott izraeli túszok családtagjai, amely a családoktól megismert korábbi kórtörténeteken, orvosi aktáik áttekintésén, és a korábbi tűzszüneti megállapodásban kiszabadultak tanúvallomásain alapul.
A jelentés szerint a foglyok mintegy harmada krónikus betegségekben szenved, és ezért rendszeres orvosi kezelésre szorul, ami nélkül közvetlen életveszélybe kerülhetnek. Többen közülük megsebesültek október 7-én, a Hamász támadásában, vagy az övezetbe hurcolásuk közben.
A fogságban lelki és fizikai kínzást szenvednek, a többi között szexuális zaklatást, csonkítást, éheztetést. Az egészségüket ért károk visszafordíthatatlanok, akár halálosak is lehetnek, ezért minden további fogságban töltött nap jelentős veszélyt jelent számukra - hívták fel a figyelmet.
Az izraeli rendőrség feltartóztatta a túszok családtagjainak konvoját, akik azzal fenyegetőztek, hogy elzárják a Kerem Salomnál működő gázai áruforgalmi átkelőhelyet. A konvoj célja megakadályozni az áruk bejutását a Gázai övezetbe az átkelőn keresztül, mert azt követelik, hogy a Gázába szánt humanitárius segítségnyújtás feltétele az elraboltak szabadon bocsátása legyen.
Kairóba érkezett az izraeli biztonsági küldöttség hétfő este, hogy felújítsa a túszok szabadon bocsátása érdekében zajló tárgyalásokat. A Hamász és Izrael delegációja korábban már e célból az egyiptomi fővárosban tartózkodott, de múlt kedden megszakadtak a megbeszélések Saleh al-Arúri, a Hamasz második legmagasabb rangú vezetőjének bejrúti likvidálása után.
Az izraeli hadsereg megkezdte egy illegálisan elfoglalt telepes-előőrs kiürítését, amelyet palesztin tulajdonú földön hoztak létre Ciszjordániában, Jeruzsálemtől délre, a Gus Ecion térségében fekvő Pné Kedem telep közelében.
Több telepes család már odaköltözött, és felhúztak mintegy tíz épületet. A hadsereg szerint a kiürítést biztonsági megfontolásból hajtották végre, mert az új telepes lakóhely elszigetelt helyen áll, melynek biztosítása jelentős erőket igényel. Egy hónapja a biztonságiak egyszer már evakuálták és lerombolták az előőrsön kialakított épületeket.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.