Francia rendőrök. Illusztráció
Francia rendőrök. Illusztráció
 / Kékfény

A francia hatóságok Párizsban és más városokban az olimpiai és paralimpiai játékok ellen irányuló három tervezett támadást akadályoztak meg – jelentette ki Olivier Christen, Franciaország terrorizmusellenes államügyésze.

Hirdetés

Az egyik cselekmény – írta az ügyész összegzését ismertetve az Insidethegames.biz portál – a fővárosban izraeli intézményeket vagy Izrael képviselőit célozta meg a július 26. és augusztus 11. közötti olimpiai játékok idején. Christen szerint az akció nem közvetlenül az izraeli olimpiai csapat ellen irányult, de részleteket nem közölt. Öt személyt, köztük egy kiskorút tartóztattak le a leleplezett összeesküvésekkel összefügésben.

A gyanúsítottak továbbra is előzetes letartóztatásban vannak, miközben a nyomozás folytatódik – mondta el az ügyész, aki hozzáfűzte, hogy a szélsőséges elemek az izraeli–Hamász-konfliktusból és Oroszország ukrajnai háborújából eredő feszültségek közepette aktivizálódtak.

Az olimpiát és paralimpiát megelőző hónapokban Franciaország a legmagasabb szintű biztonsági készültségben volt.

A portál felidézte:

Gérald Darmanin belügyminiszter folyamatosan arra figyelmeztetett, hogy a játékokat iszlám szélsőséges csoportok, erőszakos környezetvédelmi aktivisták, szélsőjobboldali csoportok akciói, valamint főképpen Oroszország kibertámadásai fenyegetik.

Májusban a francia belbiztonsági erők letartóztattak egy 18 éves csecsen férfit, aki a gyanú szerint a saint-étienne-i olimpiai futballesemények ellen tervezett erőszakos akciót, az Iszlám Állam szélsőséges ideológiájának támogatására.

Az ügyész megjegyezte, hogy a meghiúsított összeesküvések hátterében szélsőséges ideológiák állnak, amelyek továbbra is befolyásolják a francia fiatalokat.

Hozzátette, az Iszlám Állam változatlanul aktív a propaganda terjesztésében. A lehetséges fenyegetések ellensúlyozása érdekében a hatóságok fokozott megelőző erőfeszítéseket tettek, beleértve a házkutatásokat és a letartóztatásokat. Ebben az évben eddig 936 házkutatást tartottak a rendőrök, ami meredek növekedést jelent az előző évi 153-hoz képest – közölte az ügyész.

Franciaország megerősítette légtérvédelmét a nyári olimpia és paralimpia idején, vadászgépeket, támadó helikoptereket, katonai és rendőrségi drónokat telepítve a futball- és vitorláseseményeknek otthont adó városok, így Párizs és Marseille légterébe 

- közölte a hirado.hu.


 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.