Alig néhány óra leforgása alatt két cigarettacsempészt csíptek nyakon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Zala vármegyében - közölte Juhászné Prantner Etelka pénzügyőr százados, sajtóreferens.
A pénzügyőrök egy márciusi délután kezdeményeztek ellenőrzést egy bolgár teherautó sofőrjénél. A gépkocsiban két gyermek is utazott, akiket a sofőr Franciaországba vitt a szülők kérésére baráti alapon. Az autó átvizsgálásakor az utastérből előkerült pótkerekek tompa hangja arról árulkodott, hogy nem csupán szívességi fuvarról lehet szó. A kerekekből 800 doboz magyar zárjegy nélküli cigaretta került elő, a poggyászból pedig 50 üveg alkohol. A 37 éves gépjárművezető bevallotta, hogy az illegális termékeket ő rejtette el.
Alig néhány órával később egy 45 éves asszony bukott le a pénzügyőri ellenőrzésen, aki két fiával szintén Franciaországba tartott. A járőrök a pótkerék helyénél észrevették, hogy az autó egész padlózatát cigarettával tömték meg, ezért kiszedték az üléseket. Az alvázból összesen 1180 doboz csempészáru bukkant elő. A nő elárulta, hogy úgy gondolta, ha ráülnek, könnyen megússzák.
A pénzügyőrök összesen 1980 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le több, mint ötmillió forint értékben. Az elkövetőknek jövedéki törvénysértés mellett költségvetési csalás bűncselekmény miatt is felelniük kell, mellette pedig több millió forint bírságra is számíthatnak.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.