Hét év szabadságvesztésre ítélt kedden a prágai városi bíróság egy volt cseh önkéntest, aki katonai tevékenysége idején Ukrajnában fosztogatott.
Filip Siman 2022 márciusában utazott Ukrajnába, ahol először rövid katonai kiképzésen esett át, majd a harctéren Irpinyben és Bucsában teljesített szolgálatot egy önkéntesekből álló egység élén, amelynek feladata a lövészárkok felügyelte volt. A bírósági döntés szerint
Filip Siman feladatai teljesítése közben és szabadidejében is jogtalanul eltulajdonította több civil és elesett katona vagyontárgyait,
egyebek között gyűrűket, arany- és ezüsttárgyakat, illetve készpénzt. A cseh önkéntest 2022 áprilisában az ukrán hadsereg őrizetbe vette, majd visszaküldték Csehországba, ahol az ügyet kivizsgálták, és Simant bíróság elé állították.
A prágai városi bíróság a harctéren elkövetett bűncselekményben, fosztogatásban Filip Simant bűnösnek találta és elítélte.
A döntés egyelőre nem jogerős, az elítélt ügyvédje fellebbezett. Filip Siman egyebek között azzal védekezik, hogy ő csak felettesei parancsait teljesítette.
Az ügyészség a 27 éves cseh fiatalembert azzal is vádolta, hogy engedély nélkül teljesített katonai szolgálatot külföldi hadseregben, ami a hatályban lévő törvények szerint csak államelnöki engedéllyel lehetséges. Ebben a vádpontban a bíróság felmentő döntést hozott. Filip Siman azzal védekezett, hogy az akkori cseh államfő és kormányfő nyilatkozatai alapján járt el, akik nyilvános ígéretet tettek, hogy utólag megadják az engedélyt azoknak a cseh állampolgároknak, akik beállnak harcolni az Oroszország ellen védekező ukrán hadseregbe.
A harctéri fosztogatásért a cseh jogrend szerint akár 20 év szabadságvesztés is kiszabható.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.