Valóságos káoszban telt a szilveszter Németország nagyobb városaiban, főként Berlinben. Ahogy az elmúlt években mindig, ezúttal is zavargások voltak múlt éjjel a német főváros migránsok által lakott kerületeiben. Megvadult fiatalok járókelőkre, rendőrökre és mentősökre dobáltak tűzijátékokat, rakétákat és petárdákat. Sok rendőr megsérült, van, akinek súlyos az állapota. Csaknem 400 embert tartóztattak le. Öten vesztették életüket petárdabalesetekben – hangzott el az M1 Híradójában.
Ráadásul ismét egy késelő támadóval kellett szembenézniük a berlini járókelőknek.
Többen megsebesültek kedden a német főváros Berlin-Charlottenburg nevű városrészében egy feltehetően késeléses támadásban, két embert kórházba kellett szállítani
– közölte a helyi rendőrség szóvivője.
Első értesülések szerint egy férfi támadt járókelőkre az utcán.
A rendőrség szerint a támadó késsel ronthatott rá az emberekre.
A rendvédelmi szerveket déltájban riasztották a helyszínre, ahol sikerült elfogni a feltételezett elkövetőt. A B.Z. berlini lap szerint a férfi válogatás nélkül rátámadt a járókelőkre, akik közül többen le tudták fogni az elkövetőt a rendőrség megérkezésééig.
Később nagy lángokkal égett egy kétemeletes ház szilveszter éjjel Berlin egyik, főként bevándorlók lakta negyedében.
Az épület teljesen leégett. A tűz oka feltehetően egy pirotechnikai eszköz volt.
Németországban idén – az előző évekhez hasonlóan – zavargásokkal telt a szilveszter. Német sajtóhírek szerint őrjöngő fiatalok ismét rátámadtak a munkájukat végezni próbáló rendőrökre, és tűzoltókra. Rakétákkal, petárdákkal, és palackokkal vették célba a kiérkező egyenruhásokat. De rátámadtak a bajba jutottakon segíteni próbáló mentőkre is, annak ellenére, hogy idén már voltak olyan kerületek, ahová csak rendőri kísérettel vonultak ki.
„Németország szerte történtek szabálysértések annak ellenére, hogy a rendőrség nagy erőkkel volt jelen a nagyvárosok környékén. Itt Berlinben például olyan zónákat is kialakítottak, ahol a rendőrök elkísérték a mentősöket, hogy biztosítsák a testi épségüket, okulva a korábbi évek tapasztalataiból. Ennek ellenére csak itt Berlinben legalább 400 embert állítottak elő. Mivel pirotechnikai eszközökkel, petárdákkal támadtak rá az egyenruhásokra. A legutolsó mérleg szerint legalább 13 rendőr sérült meg, az egyik olyan súlyosan hogy az éjszaka meg kellett műteni” – tájékoztatott az M1 helyszíni tudósítója.
De nem csak a fővárosban voltak zavargások.
Lipcsében például 50 ember támadt rá a rendőrökre. Hasonló volt a helyzet Münchenben is. Ott több százan támadták meg az egyenruhásokat.
Szinte háborús állapotok uralkodtak két éve szilveszterkor Németország több városában. Berlinben például randalírozó fiatalok petárdákkal, és tűzijáték rakétákkal támadtak rá a járókelőkre, és a hatóságok embereire. Berlin egyik főként bevándorlók lakta negyedében például 200 maszkos fiatal támadt a munkájukat végezni próbáló tűzoltókra, a szolgálati járműveiket pedig kifosztották. A randalírozók autókat, kukát gyújtottak fel, sokan riasztópisztolyokkal őrjöngtek az utcákon, és lövöldöztek.
„Nem helyes elhallgatni azt a tényt, hogy sok támadó bevándorló hátterű” – magyarázta akkor a történtek után a német belügyminiszter, Nancy Feaser. Majd azt is hozzátette, hogy nagyrészt az integráció hiánya miatt történhetnek ilyen zavargások. Emellett bejelentette: szigorítanak a biztonsági szabályokon, hogy ne fordulhassanak elő ilyen események.
Csakhogy 2023 szilveszterkor lényegében ugyanaz történt mint egy évvel korábban. Berlin belvárosában például több száz, főként fiatalokból álló tömeg dobálta egymást pirotechnikai eszközökkel és a rendőrökre is rátámadtak. Abban negyedben pedig ahol egy évvel korábban a legtöbb rendbontás történt, ezúttal fiatalok próbáltak Molotov-koktélokat gyártani. Egy idősotthon ablakán pedig tűzijáték repült be, ezért az épületet ki kellett üríteni.
2024 utolsó napján annak ellenére sem sikerült megakadályozni az előző évekhez hasonló incidenseket, hogy a német rendőrség előzetesen jelezte: minden korábbinál nagyobb erőket mozgósítanak az év utolsó napjára - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.