Ukrajnában július 31-ig minden olyan férfi állampolgárt katonai nyilvántartásba kell venni, akik az adott évben töltik be 17. életévüket – figyelmeztet az RBC-Ukrajna szerint a Csernyihivi területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK és SZP).
A katonai nyilvántartásba vétel két módon történhet:
- Elektronikus azonosítás útján, az adatok frissítésével a besorozandó személy elektronikus kabinetében.
- Személyes megjelenéssel a lakóhely szerinti területi vagy városi toborzóközpontban, ahol a honvédelmi minisztérium által meghatározott dokumentumokat kell benyújtani.
Fontos hangsúlyozni, hogy
a katonai nyilvántartásba vétel nem egyenértékű a katonai szolgálatra való besorozással.
Emlékeztetnek arra, hogy azok, akik büntetésüket töltik vagy kényszerkezelésen vesznek részt, nem kerülnek nyilvántartásba. Ugyanakkor azok, akik a meghatározott határidőn belül nem vétették nyilvántartásba magukat, személyesen kell megjelenniük a területi vagy városi TCK és SZP-nél.
A katonai nyilvántartáshoz szükséges dokumentumok:
- személyigazolvány;
- lakhely igazolása;
- Belső menekült státusz igazolása (amennyiben releváns);
- Születési anyakönyvi kivonat;
- Adóazonosító igazolvány;
- Iskolai végzettséget igazoló dokumentum;
- Igazolás tanulmányi intézményből vagy munkahelyről (ha rendelkezésre áll);
- Négy darab 35×45 mm-es fotó (fejfedő nélkül).
Azoknak, akik nem regisztrálnak időben, személyesen kell megjelenniük a helyi TCK és SZP hivatalában, hogy rendezzék nyilvántartásukat.
2025 eleje óta Ukrajnában közel 10 ezer eljárás indult katonai nyilvántartási szabályok megsértése miatt. Ez a szám majdnem eléri a 2023-as egész éves adatot.
Korábban arról is írtunk, hogy a külföldön tartózkodó, 16 és 60 év közötti ukrán férfiak számára is kötelező a katonai nyilvántartásba vétel.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke